Egy régi Kálmán Imre-levél tanúsítja: a szerző régi vágya volt, hogy a mű egyszer úgy szólaljon meg, hogy az árokban ülő szimfonikus zenekar mellett a színpadon egy cigánybanda és egy amerikai jazzbanda játszik. Ezt a koncepciót valósítja most meg a Budapesti Operettszínház, és a sajtónyilvános olvasópróbán ebből ízelítőt is kaphattunk: Ökrös Tibor prímás és Bársony Bálint bemutatta, hogy szólalnak meg a Kálmán melódiák a cigányprímás hegedűjén és a jazzszaxofonon. Az előadásban ugyanis majd a két művész és zenész társaik viszik a cigányzenei, illetve a jazz-vonalat.

Bársony Bálint

Fotó: Kállai Tóth Anett

Lőrinczy György főigazgató szerint a szövegkönyv csak nyomokban tartalmaz eredeti mondatokat, a jogtulajdonosok engedélyével a sztorit nagy részben, a dialógusokat pedig teljes egészében átírta Lőrinczy Attila. A darab rendezője Béres Attila lesz, aki a próbán arra hívta fel a figyelmet, milyen nagy lehetőség, ugyanakkor komoly kockázat rejlik abban, hogy a mű közel kilencven évvel az ősbemutatót követően most első alkalommal kerül ismét a hazai közönség elé. A rendezőt leginkább az fogta meg a darabban, hogy „egyrészt ott van benne Amerika és a jazz világa, másrészt egy picit „népiesch” világ: e kettő találkozni, feloldódni, megnyugodni az operettben tud. Ennél jobb történetet zeneileg nem lehet elképzelni. Két zenei stílus veszekedik, és végül rájönnek, hogy az operettben egymásra találnak.”

Béres Attila

Fotó: Kállai Tóth Anett

Az eredeti történet szerint Budapest és Chicago mellett néhány képzeletbeli ország is megelevenedik, amiket könnyen meg lehet feleltetni valós helyszínekkel. Az egyik ilyen Sylvária (Transzszilvánia), a másik Moránia (Románia). Az alkotók elképzelése szerint az egyes városokban és országokban igencsak máshogy élnek az emberek.

Béresék 1930-at és Budapestet tekintik a „plusz mínusz nullának”, vagyis a jelennek. Ehhez képest Amerika 25-30 évvel előrébb, Sylvária 200 évvel hátrébb jár, ami mind a ruhákban, mind a használati eszközökben megjelenik. Míg az amerikaiak kezében mobiltelefonhoz hasonló tárgyak vannak, a sylváriaiak még karddal járnak.

„Ez a korral való játék egy kicsit azt a fafejűséget, azt a fajta túlzott konzervativizmust, hagyománytiszteletet próbálja jellemezni, ami Sylváriában van, és azt a hihetetlen szabadelvűséget, amit az amerikaiak képviselnek, és ami megint csak túlzás. Mindennek az az értelme, hogy rámutasson arra: van valahol egy normális középút, csak azt meg kellene találni” – tette hozzá a rendező, aki úgy véli, amikor Kálmán Imre találkozott a jazzel, a szvinggel, az egész amerikai életérzéssel és végiggondolta addigi életművét, elbizonytalanodott saját alkotásai érvényességében, ezért olyan darabot akart írni, amiben bebizonyítja: az operett igenis képes legyőzni ezt a muzsikát. „Nekünk pedig az a fő feladatunk, hogy bebizonyítsuk: Kálmánnak igaza van.”

A chicagói hercegnő főbb szerepeiben Dolhai Attilát, Homonnay Zsoltot, Kalocsai Zsuzsát, Földes Tamást, Sipos Imrét, Dancs Annamarit, Szendy Szilvit, Dézsy Szabó Gábort, Ottlik Ádámot, Bordás Barbarát, Fischl Mónikát, Kerényi Miklós Mátét, Laki Pétert, Csere Lászlót, Vasvári Csabát, Szulák Andreát és Nádasi Veronikát láthatja majd a közönség.

Az előadás díszlettervezője Horesnyi Balázs, a jelmezeket Velich Rita álmodja meg. A koreográfus, Bodor Johanna munkáját Lénárt Gábor néptánc társkoreográfusként, Hajdú Anita pedig sztepp szakértőként segíti. Bolba Tamás mellett Makláry László vezényletével szólaltatja meg Kálmán muzsikáját a Budapesti Operettszínház ének és zenekara, valamint a MÁV Pesti Broadway Stúdió növendékei.

A Chicagói hercegnő stábja

Fotó: Kállai Tóth Anett

A bemutatót április 22-én és 23-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartják.