Bordás Barbara

- Hogy sikerült a visszatérés? Mennyire bírod a próbafolyamatot?

- Nagyon féltem, mert korábban már láttam a kolléganőimet, milyen nehéz összeegyeztetni a sok-sok feladatot: nőnek, anyának, feleségnek, színésznőnek lenni. De szerencsére a férjem, Boncsér Gergely, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, az édesanyja és az én családom is sokat segített. Plusz van egy szuper babysitterünk is. Anna már elmúlt egy éves és szerencsére olyan gyerek, aki nagyon barátkozós, nyitott a világra, szereti az embereket, nem nehéz lekötni a figyelmét. Az is megkönnyítette a helyzetet, hogy Mary, ez a vagány, amerikai csaj, akit alakítok, igazán közel áll a személyiségemhez.

A chicagói hercegnőben

- Boncsér Gergellyel a színpadi partnerség hozta meg a szerelmet?

- Igen, bár nagyon sokáig abszolút barátként tekintettünk egymásra. Három évig úgy voltunk partnerek, hogy a színpadon minden működött köztünk, de miután a függöny lement, én jobbra, ő balra ment. Soha nem gondolkodtunk egymásban, mert az életben teljesen különbözőek vagyunk. Ahhoz, hogy összegabalyodjunk, szükség volt arra, hogy kicsit lenyugodjak, mert én nagyon pörgős lány voltam, állandóan csinálni akartam valamit, Gergő pedig nyugodtabb ember, nem szeret rohanni, kapkodni, inkább pihen, rákészül a dolgokra. Nem is egy operett alatt jöttünk össze –az csak az indítás volt, nekünk ehhez egy erősebb, drámaibb zene tette fel a pontot az i-re–, hanem a Bohém casting próbái során. De azután már nem volt kérdés, hogy együtt maradunk.

Boncsér Gergellyel a Csárdáskirálynőben

- Amikor együtt szerepeltek, befolyásolja a színpadi éneteket, hogy az életben egy pár vagytok?

- Tudunk és kell is függetleníteni, de nem mondom, hogy ha egy boldogabb napon vagyunk túl, akkor a szerelmes jelenetek nem hitelesebbek, vagy ha épp összeszólalkozunk valamin, akkor egy „Emlékszel még” nem feszültséggel telibb. Szóval egy picit azért mindig ott van a levegőben a magánéletünk is. Bár hozzáteszem, hogy amióta együtt vagyunk, csak a Mosoly országát próbáltuk együtt, és általában ott is külön szereposztásban voltunk.

- Szerinted honnan ismerszik meg igazán a jó primadonna? Mi kell még a jó hangon túl?

- Azt mondják, a primadonna az első nő, aki után minden férfinak vágyakozni kell. Szerintem eggyel nagyobb feladat, hogy a nő is ugyanarra vágyjon. Azt hiszem, akkor jó egy primadonna, ha érzi és el is hiszi, hogy a színpadon szeretve van és ezt tudatosan használni is tudja. Hogy ezt ki miből táplálja, miben találja meg, az persze igen különböző lehet. Van, aki abban, hogy nyitott egyéniség, akit mindenki nagyon szeret az életben is, és ezt akkor is érzi, amikor felmegy a színpadra. Van, akihez a partnere tényleg úgy viszonyul, hogy felizzik köztük levegő, még ha ez csak a színpadon érvényes is. És van, akit a közönség szeretete éltet. Van, aki pedig olyan szerencsés, hogy mindent magáénak tudhatja.

Kerényi Miklós Mátéval A chicagói hercegnőben

- A chicagói hercegnő Maryje nem tipikus primadonna szerep. Sőt! Azt mondják, akár szubrett is lehetne, annyi játékosság és humor van benne és olyan sok tánc. Megijedtél, vagy inkább örültél a lehetőségnek, hogy más, új színt mutathatsz meg magadból?

- Először nagyon megörültem, aztán kicsit elbizonytalanodtam. Amikor kiderült, hogy táncolni is kell, az is aggodalommal töltött el, és csak mostanàban tartok ott, hogy úgy érzem, nagyon jó lesz. Az ember megszokja, hogy szép ruhákban kettőt-hármat lép, többet nem igen,vagy maximum csak 1 nehezebb koreogràfiàja akad. A jelenetei inkább feszesek, drámaiak, nincs olyan sok poentírozás, mint ebben a darabban és rendezésben. Felszabadító érzés, hogy most nekünk is megadatik, hogy rengeteg sok vicces dolgot mondhatunk és csinálhatunk. Most már tudom a táncokat, de ha véletlenül mégis elrontom, mert aznap kicsit fáradtabb vagyok, már mozdulok is helyette valami mást, és talán csak én veszem észre, hogy hibáztam. Komoly kihívások elé állít a szerep, de megéri. Rettenetesen élvezem.

- Végre megmutathatod a vígjátéki éned. Az életben is szeretsz komédiázni?

- Igen. Azt szoktam mondani magamról, hogy én egy szubrett lelkületű primadonna vagyok. Van humorom és szeretem mindig az élet pozitív oldalát nézni. Jó érzés, hogy ezt az énemet most megmutathatom, de bevallom, félek is egy kicsit. Nem vagyok hozzászokva, hogy esetleg nevetnek azon, amit mondok. Még be kell vésnem a fejembe: meg kell várni a nevetést, mert különben nem fogják hallani a következő mondat elejét. Ez külön koncentrációt igényel. Ezt még tanulom.

A mosoly országában

- Milyen lány ez a Mary? Mennyire fogja szeretni őt a közönség?

- Elég elkényeztetett lány. Miután felveti a pénz, nem érzi, hogy bármiben is korlátozva lenne. Az új világból érkezik, szabadelvű, szabad szellemű, vicces, szemtelen, önbizalommal teli fiatal nő. Bár nincs szó a történetben az édesanyjáról, azt gondolom, korán meghalt, így nem volt előtte nőideál. Ennek is köszönhető, hogy ennyire hebrencs, ide-oda csapódik. De hozzáteszem, valamennyi karakter meglehetősen elrajzolt, és már a darab elején mindenki meglehetősen felfokozott állapotban van. Az első felvonásban megismerjük a karaktereket, kibontakoznak a történet szálai. A zene, a hangszerelés fantasztikus, a jelmezek, a díszlet csodálatos, a szituációk pörgősek. Lehet, hogy a nézők nem fognak velem lélegezni az első pillanattól kezdve, de biztos, hogy teljesen le fogja kötni őket mindaz, amit a színpadon látnak és hallanak. A második felvonásban pedig, amikor már szükség van arra, hogy velem jöjjenek, egy másik lány áll a színpadon. Szerelmes lesz, és ez mindent megváltoztat benne.

- Nem lehet könnyű az sem, hogy végig akcentussal kell beszélni.

- Az a legnehezebb, hogy az amerikaiak nagyon megrágnak minden szót. Ez a házi színpadon, a próbàkon mèg teljesen jól működött, az első nagyszínpadi próbán azonban kiderült, hogy így nem lehet érteni a szöveget a nézőtérről. Most az a dolgunk, hogy kikeverjük a megfelelő arányokat, amitől érthető lesz, mégis hihető az amerikai az akcentus. Érdekes pillanat volt, amikor négy óra próba után a büfèben Fischl Mónikával nevetve vettük észre, még mindig így beszélünk egymással.

- Az előadás három zenei műfajt ötvöz. A klasszikus operett muzsika mellett a népzene és az amerikai dzsessz is megjelenik benne. Ez utóbbit ti képviselitek. Mennyire áll közel hozzád ez a fajta zene?

- Szülővàrosom kis utazószínhàzàban (Sziget Színhàz) teljesen termèszetes volt, hogy a musicaltől az operetten át mindent énekeltünk. Hamar megtanultam a stílusok között lavírozni, hogy bírjam hanggal, amikor egyik nap a Grease-t, másik nap a Csárdáskirálynőt adtuk elő. Ma már nem olyan ruganyos a torkom, ki kellett dolgoznom azt a technikát, amivel végig tudom énekelni és táncolni az előadást úgy, hogy közben ne legyen stílusidegen, amit csinálok. Szerencsère ebben ènekmesterem, Imre Gabriella is rengeteget segít, nagyon sokat jelent nekem a tudàs, amelyet ő birtokol. De nagyon jó egy kicsit kirándulni más műfajba, nem a megszokottat énekelni.

Boncsér Gergellyel a Lehár Énekversenyen

- Az Operettszínház zenészeit Bársony Bálint jazz szaxofonos és zenekara egészíti ki. Milyen velük zenélni?

- Már az első közös próbán minden más lett. Az a fajta rezonálás, ami a szaxofonból árad, és amit az énekes kiad, egy helyen találkozik. A testem, a lelkem átveszi az ő rezgését, és szinte együtt rezgünk. Abban a pillanatban, amikor beletették a maguk stílusát, személyiségét, a zenének is lett egy plusz egyénisége. Fantasztikus érzés, és közben mosolyog a lelked: istenem, de jó ez! De Bálint ebben az előadásban nem csak zenészként van a színpadon, szerepet is alakít. Abszolút beépült az amerikai csapatba.

- Azt mondta valaki, hagyományteremtő céllal jön létre az előadás. Hogy látod, lehet ez egy út a műfaj megújítása felé? Behozhat ez az előadás olyan közönséget, akit mondjuk a Csárdáskirálynővel nem lehet megszólítani?

- A színház már eddig is jó úton volt a műfaj megújítása felé. Az operett klasszikus zene, bár annak a könnyebben fogyasztható, könnyed változata, mégis csak egy régebbi kor muzsikája, ami nem feltétlenül áll közel a mai fiatalokhoz. De Kero nagyon-nagyon jól nyúlt hozzá, mert a darabok, a jelenetek, a szereplők igazságát kezdte keresni. Hiszen a szerelem, a hatalom, az árulás, a féltékenység, ami az operettek jellemző kelléke, minden korban aktuális. Emellett behozott más műfajokban már ismert, népszerű előadókat, így rajtuk keresztül olyanokhoz is eljuthatott ez a fajta zenei világ, akiknek korábban nem jutott eszükbe hozzánk jegyet váltani. Ha van következő lépcsőfok a műfaj megújításában, akkor szerintem A chicagói hercegnő az. A mai hangszerelés, a modern színjátszás, a jelen ikonikus figuráinak, mint Batman, Superman, Hófehérke vagy Drakula megjelenése a második felvonás báli képében, közelít ahhoz a világhoz, amiben ma élünk. Az operett megújításának ez az elsődleges útja: a máról beszélni, aktuális gondolatokat közvetíteni. Minél emberközelibb egy előadás, annál inkább eljut a legtöbb réteghez. De mindemellett azért is reménykedem az előadás sikerében, mert nincs mihez hasonlítgatni. Ezt a darabot nem játszották itthon 1928 óta. Mindenki nyitottan tud majd beülni a nézőtérre, mert nem történhet meg, hogy vár valamit és esetleg nem azt kapja, amit korábban látott vagy megszokott.

Palotakoncerten

- Béres Attila is ezzel az előadással tér vissza az Operettszínházba. Milyen a közös munka?

- Nagyon szeretek Attilával dolgozni. Mielőtt elmentem babázni, vele volt az utolsó munkám, a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Háry János. Már ott is nagyon tetszett a humora és a színházi stílus, amit képvisel. Ez az előadás is nagyon vicces, humoros, tele iróniával és öniróniával. Az, hogy A chicagói hercegnő valóban újító lehet, nagyban köszönhető annak, ahogy Attila rendez, de annak is, amit rendez, mert nem szabad elfelejtkeznünk Lőrinczy Attiláról, aki egy fantasztikus darabot tett le elénk az asztalra.

- Konzervatóriumba jártál, lehettél volna operaénekes is. Miért vitt az utad mégis az operett felé?

- Nehéz kérdés. Igazság szerint nem is én választottam, a dolgok alakultak úgy, hogy itt kötöttem ki. 14 évesen kerültem a Sziget Színházhoz. Eleinte csak táncoltam a karban, aztán 16 évesen megkaptam az első főszerepemet, a Csárdáskirálynő Szilviáját. Amikor a konzervatóriumba jelentkeztem, mondták, hogy komolyabb, nehezebb a hangom, operára kellene mennem. A Zeneakadémia egyik tanára hallott énekelni az egyik vizsgán, és kérte, hogy felvételizzem, szeretne felvenni. Aztán mire odajutottam, ő felmondott. Meghallgattak, de már minden tanárnak megvolt az elkèpzelèse, kivel szeretne dolgozni. A jövő èvi felvèteli idejèn pedig màr tag voltam a színhàzban. Az is érdekes történet, ahogy idekerültem. A Tavaszébredés című rock musical meghallgatására jöttem először. Eljutottam a harmadik fordulóig, amikor is felhívott Kerényi Miklós Gábor, hogy nagyon meggyőző voltam, de szerinte nem ez az én stílusom, ezért örül, hogy az ezzel párhuzamosan indult operett meghallgatásra is jelentkeztem. Így jutottam be az Operettszínház Stúdiójába. Sokféle stílust kipróbáltam, Debrecenben egy kortárs operában, a Don Perlimplinben is énekeltem, de valahogy mègis mindig ide tèrek vissza.

- Miután bekerültél az Operett Akadémiára, egyértelmű volt, hogy itt folytatod majd?

- Nagyjából az első év végén kiderült, hogy a vezetés gondolkodik bennem és Gergőben is, mert valahogy ő is idekeveredett, bár nem volt stúdiós. A Lehár Nemzetközi Énekversenyen mindkettőnket indítottak, a nyári gálakoncerteken már együtt szerepeltünk. Óriási dolog volt akkor is, most is, hogy az Operettszínházban igényt tartanak rám. Egy percig nem gondolkodtam, hogy másfelé menjek. Hihetetlenül felemelő érzés volt, amikor leszerződtettek, bár Kero elég viccesen tett ajánlatot. Úgy volt, hogy az utazótársulattal nyáron külföldi turnéra megyünk, jeleztem a színházban, hogy szeretnék elutazni, fiatal művészként sok szempontból szükségem van rá. A tanár úr ekkor felajánlott egy havi ösztöndíjat, hogy maradhassak. Snitt. December 1-én tartottunk egy gálakoncertet, ami az első nagyszínpados debütálásom volt. Utána a liftben együtt utaztunk, és azt mondta nekem, sajnálja, de szomorú hírt kell közölnie velem. Úgy néz ki, hogy január 1-től meg kell vonnia az ösztöndíjamat. Egy pillanat alatt egy világ dőlt össze bennem. Ő tartott egy percnyi hatásszünetet, majd közölte: azért, mert januártól szeretne leszerződtetni. A pokolból a mennybe. Attól kezdve lebegtem. De azt a percet nem kívánom senkinek.

A Bohém Castingban

- Mik azok a munkák, szerepek, amik meghatározóak voltak a pályádon?

- Amikor gyerekként, 16 évesen elénekelhettem Szilviát a Csárdáskirálynőben és utána meghajoltunk. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a rendező, Maros Gábor megbízott bennem és engem kért fel a szerepre. Ugyanilyen jó érzés volt, amikor az első gálakoncerten léptem fel az Operettszínházban. Érdekes, akkor is operaáriát énekeltem, Ruszalkát. Minden izgalmam és boldogságom ott volt egy helyen, tapsoltak, csodálatos volt. De szerettem Izraelt, ahol a Csárdáskirálynőt játszottuk, a müncheni koncertet, amikor a nagy szólistákkal Kalocsai Zsuzsával, Fischl Mónikával, Oszvald Marikával állhattam egy színpadon, és nekem is volt egy szólóm. Fantasztikus volt A mosoly országa bemutató, amiben sok nehéz énekelni való van, de megcsináltam, vagy a Bohém casting, ami persze átirat, de mégiscsak egy opera. Jó dolog, hogy az ember feszegetheti a saját korlátait.

- Mi a különbség a 16 évesen és a tíz évvel később játszott Szilvia között?

- 16 évesen az ember még nagyon szégyelli saját magát. Az akkori Szilviám meglehetősen naiv volt, és egyfajta kedvességgel, naivitással álltam hozzá a karakterhez. Felnőttként először 24 évesen játszhattam el a Csárdáskirálynőt. Az már egy felszabadultabb fiatal csaj volt, céltudatos, aki mert szomorú és dühös lenni, de még hiányzott az a fajta eleganciája és tudatossága, ami egy nőnek a nyugodtságából és a letisztultságából fakad. Ezt mostanában kezdem kapizsgálni. 2014-ben újította fel a színház a darabot, Kero egyfolytában azt magyarázta a próbákon, hogy most már muszáj egy másik szintre lépnem, el kell tudnom csavarni a férfiak agyát, erőteljes szexuális kisugárzással kell rendelkeznem. Aztán az egyik előadáson egyszer csak megéreztem, mire gondol és megszületett az új Szilvia.

- Április 22-én meglesz a bemutató. Milyen feladatok várnak rád a közeljövőben?

- Amit már most biztosan tudok, hogy lesz egy-két koncertünk a Csárdáskirálynő 100 kapcsán. Most is voltunk Zentán és megyünk majd Ukrajnába. A nyári operett gálákon Baján, Hódmezővásárhelyen és a Budavári Palotakoncerten Gergővel közösen lépünk fel.