Cigánybáró

A cigánybáró operett  szerzőhármasa Jókai Mór, ifj. Johann Strauss és Ignaz Schnitzer1 volt,

 megismerkedésük története, illetve dátuma nem ismeretes, a mendemondáknak nincs alapjuk. Az operett keletkezéstörténetének többi adata körül is sok a félreértés.

Közvetlenül Strauss halála után ugyanis úgy tartották, hogy művei közül a Cigánybáró magasan felülmúlja a többit, ezért már a memoárok, a bibliográfiák első hullámában ezzel az operettel kapcsolatban különösen gyakoriak a füllentések és a tódítások. A zeneszerző környezetéből sokan fontosnak találták saját szerepüket eltúlozni.

Strauss harmadik feleségének, Adélének az emlékezése szerint a zeneszerző az ő ösztönzésére látogatta meg 1882 októberének végén Jókait budai villájában.

 Adéle még nem volt hivatalosan Strauss felesége, ezért nem vihette el hozzá, egy konflisban kint várakozott a téliesre fordult időben. A több órás várakozás után az átfagyott Adéléhez kóválygó fejjel tért vissza a komponista, olyan sok ötlete volt �a magyarok legnépszerűbb mesemondójának

 Ezek közül választotta Strauss a Szaffit, Jókai novelláját.
A történet ellen szól, hogy Jókai, mint országházi képviselő és kedvtelésből bortermelő, október végén, a szőlőszüret után, a parlamenti ülésszak idején általában pesti házában tartózkodott, nem a fűtés nélküli budai villájában. Adélét egyébként sem október végén, hanem kétszer, 1882. november 30-án és 1883. február 9-én vitte magával Pestre a zeneszerző,6 és mindenhol bemutatta.7 Ekkor Jókai már semmiképpen sem tartózkodott Budán, és a téli kinti várakozás sem hihető. A történet cáfolata pedig az, hogy a jelölt időben a Szaffi című novellát az író még nem fejezte be. Jókai ebben az időben még nem állapodott meg Strauss-szal. Bécsi megbízásainak azonnal eleget tett, annak nyoma lenne, ha egy ilyen feladattal egy évet várt volna. Strauss ugyan sokaknak megígérte, hogy megzenésíti a szövegkönyvét, Jókaival kapcsolatban ez 1882 végén és 1883 elején nem bizonyítható. Már csak emiatt is lehetetlen Adéle verziója. Straussnénak nem volt szerepe a két szerző megismerkedésében.
A librettista Ignaz Schnitzer szintén sokat tódított a Cigánybáró keletkezéséről. Változata szerint Johann Strauss és Franz Jauner, a Theater an der Wien tulajdonosa 1883 elején bízták meg egy szövegkönyv készítésével. Röviddel ezután Schnitzer egy irodalmi egylet estjére meghívta Jókait Bécsbe. Másnap, amikor megköszönte látogatását, véletlenül fölvetette, hogy segédkezne-e olyan librettóban, amire Strauss zenét szerezne. Jókai örömmel beleegyezett. Két héten belül megküldte a vázlatot, amiből ő � ugyancsak két hét alatt � megírta a librettót, aminek zenéjén Strauss két évig dolgozott.8
Ebből sem sok igaz. Schnitzer saját jelentőségét elsősorban a dátumok eltorzításával növelte. Hangsúlyozta, milyen gyorsan dolgozott ő, s kárhoztatta Strausst lassú munkájáért. Ezért mind emlékezésében, mind a kéziratokon meghamisította a keltezéseket.9 Ezt a szakirodalom gyanútlanul átvette: a Cigánybáróval kapcsolatban máig is a legtöbbet azt hangsúlyozzák, hogy lassan komponálta Strauss.
Az irodalmi estély viszont valóban megtörtént esemény, Petőfi költeményei hangzottak el németül, és Jókai mondott emlékbeszédet. A nevezetes est nem az év elején, hanem 1883. november 15-én volt, és a szövegkönyv munkálataihoz csupán az év végén kezdtek, azaz majdnem egy évvel később, mint az emlékezések és a szakirodalom hinni vélik. A Cigánybáró keletkezésével kapcsolatban az egyetlen hiteles forrás Jókai levele Schnitzerhez 1883. december 18-i dátummal:

Tisztelt barátom!
A Cigánybáró operaszövege és az Aranyember dráma teljesen kész  a fejemben: de most nincs időm ilyesmit papírra vetni: karácsony előtt nem tudok rá időt szakítani. Azután sietve szállítom Önnek az operaszöveget kellően színre alkalmazva, ezt már csak versbe kell szednie. Addig elküldöm Önnek az elbeszélés eddig megjelent részeit, hogy megismerkedjen tartalmával. Strauss úrnak egyébként már sokat meséltem belőle, hogy a zenei motívumokat ismerjük
Ez a levél sok mindent elárul: Jókai és Strauss állapodott meg először, utóbb vonták be Schnitzert, nem kezdtek a szövegkönyv írásába 1883 karácsonya előtt, és a Cigánybáró operának indult  legalábbis Jókai számára. Márpedig az író tapasztalt színházi ember volt, különbséget tudott tenni a mintegy húsz éves új népszerű műfaj, és a régi tekintélyes opera között. Elírás sem valószínű, a köznyelvben is határozottabb volt a megkülönböztetés, hasonlóan a népszínmű és a vígjáték közti különbségek annak idején magától értetődő ismertéhez.
A levélben emlegetett �elbeszélés eddigi részletei� a Westermeyer- füzetekben megjelent németnyelvű regényfordításból származnak ami már Cigánybáró címmel jelent meg. Tehát valószínűsíteni lehet, hogy Jókai és Strauss megállapodása a Cigánybáróról 1883. november közepén született, a fenti levél írása, és az első német nyelvű regényrészlet megjelenése előtt, bizonyára Jókai egy bécsi látogatása alkalmával. Sokkal korábbi időpont azért is lehetetlen, mert Strauss csak az �Egy éj Velencében 1883. október 3-i berlini bukása után kezdett egy magyar szövegkönyv iránt érdeklődni: először akkor határozta el, hogy szakít addigi bécsi társszerzőivel. Mindig kivárta az előző darab sikerét vagy bukását, hiszen ez ösztönözte azokra a stílus-, és módszerbeli váltásokra, amiket az új darabban foganatosított.
A librettista azt állította Meister Johann című könyvében, hogy az operett dramaturgiája kifejezetten az ő munkája, mert a drágalátos Jókai vázlatával a homályos fantázia kusza összevisszaságába tévedt. Még egy vázlattöredéket is közzétett, ami állítása szerint a regényírótól származott, azonban ennek hitelessége több mint kérdéses.
Ezzel szemben levelezésükkel bizonyítható, hogy a librettó teljes dramaturgiáját Jókai Mór készítette, s folyamatosan küldte Schnitzernek a részleteket. Jókai, ígéretéhez híven, 1883. december 30-án küldte el az első felvonást. Ezt Schnitzer alaposan átírta, nem utolsó sorban azért, mert Strauss a munka folyamán sorozatosan változtatásokat követelt tőle. Az is biztos, hogy a dalszövegek szintén Ignaz Schnitzer munkái.
Ignaz Schnitzer kötekedő természetű volt. Alig kezdett Jókaival munkába, � ami számára megtiszteltetés volt  azzal a kívánsággal állt elő, hogy képviselő lehessen Magyarországon. Amikor már három hónapja dolgoztak a szövegkönyvön, furcsa módon becsületsértéssel vádolta Jókait, majd rajta keresztül Rudolf trónörökösnél munkát követelt magának. Amikor pedig hat hónap múltán, 1884. június 28-án úgy vélte, hogy készen van a librettóval, rögtön veszekedni kezdett Strauss-szal, aki a szövegkönyv hiányosságai miatt még akkor se kötött szerződést vele. Majd a béküléskor a felelőséget a nógatásokért, unszolásokért és fenyegetésekért Jókaira hárította, mintha Schnitzer csak az írót tolmácsolta volna.
Talán ez az áskálódás volt az oka, hogy Strauss nem került Jókaival szorosabb kapcsolatba, több közös mű nem készült. Még a bemutatóra sem hívták meg, újságból értesült róla, s magának kellett a libbrettistától a neki járó páholyt követelnie.17
Strauss minden tévhit ellenére csak 1884 nyarán állapodott meg Schnitzerrel. Ezt megelőzően hiába sürgette Schnitzer a zeneszerzőt, nem kezdett bele a munkába, még ígéretet sem tett, hogy a következő műve ez lesz. Lehet, hogy kész volt egy-két dallam, amit az első felvonásban felhasznált, de erre bizonyíték nincsen. Strauss határozott ígérete, hogy a Cigánybárót megzenésíti és a munka kezdete viszont pontosítható: 1884. június 30.18
Az a szakirodalomban ismételten előforduló, hírlapi kacsákra támaszkodó spekuláció, miszerint Strauss a Cigánybáróból operát akart írni, alaptalan, mert a darab Franz Jauner (Theater an der Wien) számára készült, ahol ez idő tájt nem mutattak be operát. Strauss tudott Schnitzer és Jauner kapcsolatáról, sőt, alig hat nappal az után, hogy ígéretet tett Schnitzernek a Cigánybáró komponálására, már megkapta az első sürgető levelet a színház új igazgatójától, Friedrich Zelltől.19 Az opera kérdése inkább azért vetődött fel, mert Jókai � Schnitzer ösztönzésére � a pesti operaház ősmegnyitójára 1884. októberére akarta a darabot színpadra vinni.20 Schnitzer állította úgy be a sajtóban az utókor és valószínűleg Jókai számára, mintha munka közben változott volna a műfaj.
Schnitzernek fogalma sem volt, mennyi munka vár rá. Minden fogadkozása ellenére tizenöt hónapon keresztül állandóan módosított a darabon, ahogyan a zeneszerző óhajtotta. Bárhol tartózkodott, a librettista azonnal a rendelkezésére állt, hogy az igényelt változtatásokat megoldja. Gyakori levélváltásuk bizonyítja, hogy a kezdeti nehézségek ellenére meghitt baráti kapcsolat alakult ki kettejük, és feleségeik között is. Mind Strauss mind Schnitzer hitvese magyar anyanyelvű volt.
Strauss 1884. június 30-a és 1885. október 24-e között dolgozott a művön, tehát nem egészen 16 hónapot. Ez volt az első egyedül komponált darabja, az addigiak mind zenei társszerzővel készültek. A Cigánybáró keletkezésének többi részlete viszonylag közismert. A komponista egyedül birkózott meg a feladattal, gyakran a szólamszerkesztést, s a kottamásolást is saját kezűleg végezte. Alkotói nyugalomról nem lehet beszélni, a mű viszontagságos körülmények között készült. Az agilis Adčle Strauss nehézségeket gördített a munka elé: a legintenzívebb munkafázisokban kellett kúrákra és üdülni kísérgetni. Erre az időszakra esett a Keringőkirály negyven éves művészi jubileuma, s az előző házasságának válása körüli zűrzavar is.
Jókai a dramaturgián kívül másban is szerepet vállalt. Saját kezűleg rajzolta (festette) a jelmezvázlatok egy részét, és a bécsi ősbemutató díszleteit Pesten készíttette Franz Jauner kérésére, melynek munkálatait az író maga felügyelte.
A bécsi bemutató sikeres volt, hamarosan színpadra vitték Berlinben, Kolozsvárott, Pesten, Prágában és Párizsban. Két különböző magyar fordítás készült Kolozsvárott és Pesten, az utóbbit Jókai szorgalmazta. Értekezett a fordítókkal, felügyelte e változat elkészültét, sőt színre vitelét is.
Érdekes lenne tudni, hogy milyen szerepe volt Jókainak a Cigánybáró zenéjét illetően. Egyik levelében felkínálta, hogy régi magyar és cigány dalokat énekel Straussnak, egyúttal egy konkrét cigánydalt is megemlített. A Schnitzernek címzett levél így hangzik:

Kedves Barátom,
itt küldöm az első felvonást, hamarosan követi a többi.
Nagyon jó zenei motívumokat tudnék szállítani, mint például az igazi nagyidai cigány gyászdalt: �Fáró hesz kherda csina phengojesz!�
Csak nem ismerem a kottát, és senkivel sem tudok róla értekezni (nem is tenném szívesen), de a komponistának magának elénekelném, és más magyar meg cigány mondókákat, amit nagyon jól fel tudna használni, aztán a dalok, amiket tarsolyomban tartok, legalább 60 évesek, és ma teljesen ismeretlenek; ezért személyesen kellene Pestre jönnie és kottapapírral felszerelve engem meglátogatnia; valami mást nem tudok kitalálni.�21

E levél zenei jelentősége, hogy Jókai határozottan megkülönböztette a magyar és a cigány folklórt. Lehetséges, hogy Jókai valóban énekelt és fütyült dalokat Straussnak,22 ezt valószínűsíti egy tudósítás a Cigánybáró keletkezéséről, röviddel a bemutató után.23
Lehet, hogy Szaffi belépőjében, (ami a �Cigánydal� (Zigeunerlied) címet kapta a Cranz-féle zongorakivonatban: a �So elend und so treu� kezdettel) Strauss felhasznált cigány népdalkincsből származó cigánykeservest (más néven cigányhallgató, cigányul leki gili). Erre utalnak a szövegben előforduló �dsching-rah� és �hej-jah� indulatszavak, (az eredeti folklórban szintén gyakoriak a �hej�, �hejda�, �no de�, �csitt�, �jaj� kifejezések) ami, mint szótagbővítés, állandó kiegészítő eleme a 6-8 szótagos cigány szövegsoroknak. Ezek teszik a dalok ritmikáját oldottá. Szintén előfordul a szövegben a �trian-trian-davar� kifejezés is. Ez valószínűleg torzított rögzítése a cigányfolklór pergető technikájának. Ilyenkor az énekesek mintha improvizáló hangszert utánoznának, értelmetlen, magánhangzóban szegény, élesen ejtett szótagokkal bővítik a szöveget, esztam ritmusban, tehát hangsúlytalan nyolcadokat váratlanul hangsúlyozva, erősen szinkópálva. Ez a cigánykeservesek előadásmódjának velejárója, amit jól ismerünk például a magyarországi oláh cigányoktól, az andalúziai flamenco-énekesektől, vagy a Párizs környéki orosz khalderas cigányoktól is.24
Az tehát lehet, hogy Strauss cigány népdalt használt fel Szaffi belépőjében, amit talán éppen Jókai által ismert meg, de azt a maga eredetiségében nem vette át. A cigány népdalsorok 6-8 szótagúak, a belépő sorai pedig megfelelnek a magyar nóta szótagszámának (12-18). Strauss zenei gondolkodása, a kornak megfelelően, erősen átalakította a népzenét. Nem eredetiséget, hanem hangulatokat adott át, úgy, hogy olyan eszközöket használt fel, amik magyarosnak, vagy cigány-szerűnek tűnnek. Így például egy eredeti cigánykeservesnek a hangkészlete nem tisztán moll hangsor, hanem keveredik a mixoliddal, amennyiben a hangsor hetedik foka fent kisszeptim, míg lent az alaphang alatti vezérhang, azaz a nagyszeptim. De Strauss szigorúan dúr-moll alapú tonalitásban gondolkodott, az operett műfajában lehetetlen lett volna modalitást alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az eol vagy mixolid hangnem különlegességét � amit Strauss hallott, de a klasszikus harmóniavilágban értelmezte �, modulációkra használta fel, abban oldotta fel.25
Strauss számára a magyaros zene egy kifejezési eszköz volt, egy szívesen fogadott változatosság, mely különlegessége ellenére ugyanazt jelentette, amit a keringő: az új színes városi életérzést, a társasági, közösségi azonosságot. A másság esztétizálása, a kuriózum értékemelkedése a szépség új városi meghatározása. Művelődéstörténetileg bizonyított, hogy innen egyenes út vezetett a bécsi modernséghez, az önmagáért való szép szeceszsziós megjelenítéséhez.26
Az operett aranykorában tehát a zene is mást jelentett Bécsben, mint Pesten. A bécsi könnyedség többszörös áttétel: a magyaros cigányzenén keresztül formálódott zenei sztereotípiává, méghozzá mindkét országban más-más értelemmel. Míg a nóta Magyarországon a nemzeti letargiát, a borzalmasan szomorú kilátástalanság nemzeti pátoszát fejezte ki úgy, hogy közben a cigányokat csak a kifejezés eszközének tekintették, addig külföldön a magyaros idill képe éppen a cigányokon keresztül vált közkedveltté, miattuk vált először magyarossá.
Az operettekben használt magyaros zene Bécsben egy asszimilált, koegzisztenciájában elismert, valamint befogadott nemzetiség (a magyarság) zenéjének számított, és a monarchia hatalmi politikáját propagálta. Hiszen a Monarchia hatalmi legitimációja a kiegyezés után a birodalom különleges méretén és azon keresztül a korona országok értékének elismerésén nyugodott.
De maradjunk a történetünknél. A bemutató után Strauss lázasan keresett új librettót. Fűnek-fának tett ígéreteket szövegkönyvének megzenésítésére, hoppon maradt ismerősei sorra megsértődtek. Max Kalbeck a Bergeni kópé (Der Schelm von Bergen) című népmesét akarta számára színpadra alkalmazni.27 A mese megtetszett a Keringőkirálynak, Kalbeck helyett viszont Schnitzerrel fogott munkához. A témaválasztás nem volt szerencsés. Kiderült, hogy a bécsi Carl-Theater karmestere, Johann Brandl, már ugyanebből operettet írt. A darab Strauss kiadójának, Alwin Cranznak a tulajdonában volt, akivel Strauss megállapodott, hogy a konkurens művet nem fogják színpadra vinni. A munka jó tempóban haladt, amikor az egyik berlini újságban megjelent Anton Oelschleger ugyanilyen meséjű operettjének ismertetése. A befolyásos szerzőpár elhatározta, hogy legalább azt gátolják meg, hogy Bécsben saját darabjukat megelőzve kerüljön színre, és mivel a jobbára ismeretlen szerző nem jelentett valódi ellenfelet, folytatták a munkát. Mikor azonban kiderült, hogy Arthur Sullivan új műve, a Mikádó, Schnitzer szövegkönyvéhez hasonlóan szintén egy pacifista hóhérról szól, aki senkit nem akar kivégezni, Strauss hallani sem akart tovább a történetről.28 Schnitzer makacs maradt, váltig bizonygatta, hogy az ő könyve jobb. Bíróságilag akarta kötelezni a Keringőkirályt az elkezdett operett befejezésére. Barátságuk évekre megszakadt, sem ez, sem más közös mű többé nem készült.