Denevér

Egy német színházi statisztika szerint A denevért – a bemutatótól számítva 1921-ig 11962-szer játszották a német színházakban. A kimutatás 236 operettet sorol fel, A denevér ezzel a fantasztikus előadásszámmal az elsŐ helyen áll. Nem kérdéses, hogy a "Walzerkönig", a "Keringőkirály" ifj. Johann Strauss életművében különleges helyet foglal el A denevér. Diadalútját 1874 április 4-én kezdte meg Bécs klasszikus operettszínházában, a Theater an der Wienben, ahol már 1876-ban elérte a századik előadást, a sorozatot pedig 1934 október 2-án, a 411-dik előadás után zárták le – a színház statisztikája szerint. A sikeres sorozat nem indult felhőtlenül, hiszen a bécsi közönség annyira hozzászokott Offenbach kán-kánjának harsogó zenéjéhez, hogy eleinte kevéssé volt fogékony Strauss csiszolt dallamaira, a kritika is mértéktartóan fogadta "Nem akarjuk Srauss operettjét az egekbe emelni, – írja a kor neves kritikusa Kalr Kobald – maradjunk csak szépen a földön, nehogy a szerző elbízza magát." A jó bécsiek az első tizenhat előadást nem tartották a színházi évad fő eseményének, a siker csak utána kapta szárnyára a művet, aztán többé le sem tette a földre.

A denevér valójában farsangi komédia – második felvonása bálban játszódik, álarcok és maskarák között – de ugyanezen a jogon szilveszter éjszakájára is tehető a cselekmény – egy ideje Bécsben és Budapesten egyaránt – az óévet gyakran búcsúztatják Johann Strauss remekművével.
A librettó alapját képező francia színdarab címében őrzi a történés idejét: La Réveillon, azaz Karácsonyest. Mindegy természetesen mikorra tesszük, nem a konkrét nap a lényeg, hanem maga az ünnep, a darab központi jelenetét ugyanis a hétköznapitól eltérő, mámoros, emelkedett hangulat határozza meg, csak ebből az Orlovszkij herceg estéjén létrejövő abnormális helyzetből magyarázható a szereplők átalakulása, a társadalmi konvenciók felrúgása, melynek során a polgárból arisztokrata, a szobalányból művésznő, a vidéki értelmiségből hercegi bizalmas, szürke eminenciás válhat. Ami különösen fontos: ez az első olyan operett, amely nem kosztümös, szereplői a keletkezés valódi idejének divatja szerint öltözködnek, az akkori jelen időben élnek. Így vonulhatnak fel előttünk az Osztrák-Magyar Monarchia jellegzetes bábfigurái, elszegényedett arisztokraták, nagyzoló polgárok – Frank, a börtönigazgató és Frosch, a foglár képében pedig az állami tisztviselők paródiái.
Mint a Práterben forog a történet rilglispílje, s a szereplők jóleső kábulatba szédülnek, mely a kijózanodásig tart.