Ajtay Andor-A vén budai hársfák

Eisemann Mihály:

BÁSTYASÉTÁNY 77

Operett három felvonásban

legnépszerűbb dalok

 Zeneműkiadó

Budapest 1958

Az ötvenes évek közepén mélabús öregúr rótta a budai Vár utcáit, esténként az egyik zenés vendéglőben koptatta az ócska zongora billentyűit. Eisemann Mihály a huszas, harmincas és negyvenes évek egyik - méltán - sikeres slágergyárosa volt, invenciózus, szellemes filmzenéit, operettdalait százak és ezrek dúdolták. A "népi demokrácia" kultúrpápái azonban száműzték a két háború között keletkezett operetteket a magyar színpadokról, Eisemannt a filmgyár sem hívta, a korábban keresett szerző a szakma perifériájára szorult. Ám aki egyszer megkóstolta a siker ízét, ismét szeretné a taps keltette mámort élvezni, a komponista tehát megpróbált friss mondanivalót és új hősöket találni. Jól ismert környezetbe helyezte a cselekményt, a Várba, ahol lakott. A társbérlet megszerzéséért harcoló ifjak ellenségeskedésből szerelemre váltó kapcsolata szolgáltatta a konfliktust.

A társbérlet hátborzongató fogalmát ma már kevesen ismerik, az ingatlannal való üzérkedés viszont jóformán hétköznapi gyakorlat, . Három fiú és három lány küzd épp csak megengedhető eszközökkel a házért. És ahogy az operettben illik, a gyűlöletből szerelem, következésképp happy end lesz. Illetve mégse. A majdnem boldog végkifejlet után és a dinamikus finálé előtt a roskatag ingatlan a fejükre omlik, porfelhőben szól a dal, miszerint a Bástyasétány 77. végre szebb lesz, szebb, mint rég...

A Bástyasétány 77. tragikus mélységekkel nem szolgál (épeszű ember nem is vár tőle ilyesmit), de kétórányi minőségi felüdüléssel igen. A helyzetkomikum teljes eszköztára bevetve, az alpáritól az intellektuálisig, de Valló egy jó artista biztonságával egyensúlyoz azon a pengeélen, amely az ízléstelenséget és a szórakoztatást választja el. Jó színészek nélkül mindez elképzelhetetlen lenn.