Operett: Leblanc Győző

Szeretettel köszöntelek a Operett klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 3553 fő
  • Képek - 2893 db
  • Videók - 4560 db
  • Blogbejegyzések - 607 db
  • Fórumtémák - 49 db
  • Linkek - 112 db

Üdvözlettel,
Domonkos Vilmosné Irén
Operett klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operett klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 3553 fő
  • Képek - 2893 db
  • Videók - 4560 db
  • Blogbejegyzések - 607 db
  • Fórumtémák - 49 db
  • Linkek - 112 db

Üdvözlettel,
Domonkos Vilmosné Irén
Operett klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operett klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 3553 fő
  • Képek - 2893 db
  • Videók - 4560 db
  • Blogbejegyzések - 607 db
  • Fórumtémák - 49 db
  • Linkek - 112 db

Üdvözlettel,
Domonkos Vilmosné Irén
Operett klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operett klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 3553 fő
  • Képek - 2893 db
  • Videók - 4560 db
  • Blogbejegyzések - 607 db
  • Fórumtémák - 49 db
  • Linkek - 112 db

Üdvözlettel,
Domonkos Vilmosné Irén
Operett klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 Leblanc Győző operaénekes (tenor) 1947. március 28-án született Budapesten. Énektanulmányait 1969–1975 között a Zeneakadémián Kutrucz Éva és dr. Sipos Jenő tanítványaként végezte. 1975-től az Operaház magánénekese. Operettek bonvivánszerepeiben is gyakran fellép. Játszott a Blaha Lujza Színház zenés produkcióiban is. Számos alkalommal vendégszerepelt külföldön. A magyar operett utazó nagykövetének is nevezik. Jelenleg a Budapest Televízió egyik műsorvezetője. Főbb szerepei: Alfréd (Verdi: Traviata), címszerep (Gounod : Faust), Pinkerton (Puccini: Pillangókisasszony), címszerep (Erkel: Bánk bán), címszerep (Giordano : Andrea Chenier), Beppe (Donizetti: Rita) Ernesto (Donizetti: Don Pasquale) , Hoffmann (Offenbach: Hoffmann meséi), Rodolph (Puccini: A bohémélet), Cavaradossi (Puccini: Tosca), Don Jose (Bizet: Carmen), Barinkai (Strauss: A cigánybáró), Eisenstein (Strauss: Denevér), Danilo (Lehár: A víg özvegy), Szu-Csong (Lehár: A mosoly országa), Edvin (Kálmán: A csárdáskirálynő), Török Péter (Kálmán: Marica grófnő), Illésházy (Huszka: Lili bárónő), Mister X (Kálmán: Cirkuszhercegnő), René (Lehár: Luxemburg grófja), Baracs István (Szirmai: Mágnás Miska), Petrov (Jacobi: Sybill). Rendezőként is kipróbálhatta magát a Marica grófnő, a János vitéz, a Csárdáskirálynő és a Víg özvegy operettekben. Filmek: Sybill, Illúzió a szerelem, Tavasz, Operett.hu. CD: Köszönet mindenért (Tóth Évával), Fausttól Bánk bánig. DVD: Szellők szárnyán.

 -Felmenőid között találhatunk osztrákokat, franciákat és magyarokat is. Hogyan kerültek a Leblancok Magyarországra?

 -Régen családnevünket úgy írták Le’Blanc, ami magyarul annyit jelent: a fehér. Magyarországon nem sok Leblanc él, de a francia telefonkönyvek tanúsíthatják, hogy Franciaországban ez oly gyakori név, mint nálunk a Kovács. Őseim Elzász-Lotaringia területéről, egy kis bányászfaluból, Szent Hubertből származnak. Ükapám onnan költözött el Bécsbe, ahol megismerkedett osztrák ükanyámmal. Majd Mária Terézia betelepítési politikája következtében Bánátba kerültek. Sajnos ma már nincs meg Szent Hubert, de érdekes módon a falu mását felépítették Szegedtől délre az onnan elszármazottak. Ezt a települést viszont a II. világháború idején porig bombázták a németek.

 -Igaz, hogy egyik nagypapádnak gyönyörű tenorja volt?

 - Így van. Anyai nagypapámtól –aki 93 éves koráig élt - örököltem hangi adottságaimat. 86 éves korában egyik unokatestvérem esküvőjén a nagytétényi katolikus templomban olyan magas C-t énekelt, amilyet én az életemben soha. Volt egy péksége Nagytétényben, s mivel nagyon kedves volt mindenkihez, így sok vevő megfordult boltjában. Ha nem jön a kommunizmus, akkor ma egy gazdag ember vagyok…Az üzlet helyén ma egy hazai élelmiszerlánc egyik „egysége” található. Anyai nagypapám mindig optimistán, életvidáman nézte a világot. Azt mondta: „ha szomorú vagy, akkor elfordulnak mellőled az emberek, és egyedül maradsz.” Ez a mondat belém ivódott.

 -Leblanc nagyapád pedig Horthy hadseregében százados volt…

 -Százados, de közgazdász. A Timót utcai laktanya GH-s ellátó szolgálatának volt a vezetője. Vett Nagytétényben a Baross Gábor telepen egy dögtemetőt és homokbányát, majd katonáival barackost ültetett rá, abból élt a későbbiekben. A barackos közepébe építetett egy hatalmas polgári házat. A szalonban pedig esetenként kamaramuzsikálás folyt. Egész lényemre és létemre rányomta a bélyegét a polgári, konzervatív értékrendszer. A meghatározó szellemiséget innen, a hangi adottságot pedig a másik felmenői ágból örököltem.

 -A „horthyista századosság” nem keserítette meg a család életét az ’50-es években?

 - Főleg édesapámét. Őt felvették a vegyipari egyetemre, de, mikor jött az új éra, akkor kirúgták az intézményből. Elment hát gépkocsivezetőnek, és szocialista brigádvezető lett. Ebben a minőségében elvitte a brigádját színházba, hangversenyekre, operába, hogy művelődjenek az emberek. Olyannyira asszimilálódott az új rendszerben, hogy mivel egymillió kilométer balesetnélküli vezetést teljesített a brigád összes tagja, Kossuth –díjat kapott. Édesanyám pedig a kerület legjobb pedagógusa volt, s 40 éven keresztül írni-olvasni tanította szinte az egész „kerületet” a Gádor utcai iskolában. A mai napig csak jót lehet hallani Tilda néniről…

 -Mi jellemezte diákéveidet?

 -A nagytétényi általános iskolába jártam, s gyerekként egyszerre voltam kisdobos és ministráns. A bérmálás és az úttörőavatás egy napra esett, de a papunk egy-két órával átrakta a bérmálás időpontját, hogy azon is részt tudjunk venni. Akkor egy ilyen világ volt. Családom és pályám története annyira érdekes, hogy arra gondoltam egyszer könyvet írok róla.

 -Szerettél focizni, de már az iskolai énekkarban szólót énekeltél…

 -Grundfocistaként heti 6-8 órán át rúgtam a bőrt. Az éneklés egy más történet. Négy-öt éves lehettem, amikor egy családi összejövetelen édesanyám felállított az asztalra azzal: énekelj! Attól kezdve énekelnem kellett, s tagja lettem az iskolai énekkarnak. Mivel nagyon sok szólót énekeltem, így bejelöltek az Úttörő Kulturális Szemlére, ahol tizenhárom évesen országos első díjat nyertem. Ezt követően elvittek a Krím-félszigetre egy nemzetközi úttörőtáborba. Ott volt egy orosz harmonikás, aki az egyik reggel, mosakodás közben elkezdte játszani Bob herceg belépőjét. Megkérdezte: „mágyárok, ki ismeri ez dal?” Én nagyon jól ismertem, ezért elvitt a szevasztopoli televízióba, ahol nápolyi dalokat adtunk elő. Otthon pedig, szűkebb pátriámban, Nagytétényben állandóan énekelnem kellett a helyi művelődési házban. Ma is legalább évente egyszer fellépek ebben a közösségben. Lehet, hogy furán hangzik, de nekem azt jelenti a helyi művelődési ház, mint másoknak a Milánói Scala. Erős lokálpatriotizmus él bennem.

 -13-14 évesen volt példaképed a híres tenorok között?

 -Mario Lanzát nagyon szerettem. Nagyon sokszor láttam a Halászlegény frakkban és a Nagy Caruso c. filmet a mozikban. Nagy hatással volt rám, talán azért mert nem is a hangjával, hanem – kis képzavarral élve – a szívével énekelt.

-Mikor döntöttél végleg az éneklés mellett?

 -A Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségiztem. Mutáló kamaszként szinte kicsúszott a talaj a lábam alól, de abban a percben, ahogy visszajött a hangom, megint erőt éreztem magamban. Tudtam, hogy ebben az irányban kell elindulnom. Fanatikusan hittem benne. Mára tudom, hogy amit nagyon fanatikusan akar az ember, azt eléri. Érettségi után felvételiztem a főiskolára, ahol azt mondták: szép a hangom, de még képeznem kell magam. Így egy ún. gyakorló szakra vettek fel, ahol a Kertész utcai zeneiskolában éretlen hangomat, az akkori végzős osztály egyik hallgatója - pedagógiai gyakorlatként - a későbbi világhírű mezzoszoprán, Hamari Júlia képezte. Ez nem mentesített a honvédség alól, így, hogy a fegyveres szolgálatot elkerüljem, a Honvéd Együttes tagjaként töltöttem le katonaidőmet. Hamari nagyon korán kiment külföldre, amit azért sajnálok, mert ő tenorként kezelt, míg a következő tanárom bassz-baritont akart belőlem faragni. Öt évem ment rá, hogy rosszul tanítottak. A Honvédnél velem együtt énekelt Módos Laci, aki akkor a konzervatóriumban is tanult. Közölte velem: ne járj te magántanárhoz, hanem iratkozz be a zeneművészeti szakközépiskola énekszakára. Megfogadtam a tanácsát, s így lehettem egy kiváló pedagógus, Fábri Edit növendéke. Fábri szerint a hangom egy lírai bariton, de nyílik felfelé. A konzi négy éve után különbözetivel felvettek a főiskola opera szakára, ahol Lukács Miklós volt a tanszék vezetője, s Mikó András a szerepgyakorlat tanárunk.

 -Ezután egyenes utad volt az Operaházba?

 -A hajdani grundfocistának az Operaház egy gyerekkori álom volt. Egy olyan vágyálom, melyben kezdetben nem is hittem igazán, pedig mindig operaénekes szerettem volna lenni. Az opera szak szinte predesztinált az Operaházba. Már, mint főiskolás énekeltem az Operaház színpadán kisebb szerepeket, így a Fidelio Jaquinoját is.

 -Néhány kis szerep és jött a Bohémélet, a Carmen. Bedobtak a mély vízbe?

 -Ahogy mondod. Tagságom első évében már megkaptam a Don Pasquale tenor főszerepét. Ezt követte a Faust, majd az Andrea Chenier címszerepe. Az utóbbi kissé kilógott a sorból, mert addig inkább lírai szerepeket énekeltem, a Chenier viszont hősi hangot kíván. Az operaház vezetősége hazardírozott. Bejött egy fiatal, vékony, magas ember lírai hanggal, s nem azt nézték, hogy neki hosszú pályája legyen, hanem azt, hogy százszázalékosan használják ki. Előfordult, hogy B. Nagy János kollegám – akit a közelmúltban szólított magához az Úr – megbetegedett, így egy hét alatt ötször kellett elénekelnem a szerepet. A Cheniert pedig a Carmen Don Jose-ja követte, ami szintén egy hősi szerep. Ma már minden fiatal kollegát lebeszélnék erről az útról. Nekem nem lehetett azt mondani, hogy nem, ha végre ott a lehetőség. Mikor énekelje el az ember a felsorolt szerepeket, ha nem huszonnyolc évesen? Ráadásul azon a helyen, mely nekem a művészet templomát jelentette. Az más kérdés, hogy később ezt a templomot megszentségtelenítették, egy üzemmé fokozták le. Hatalmas motivációs erőt adott az a tény is, hogy Simándy József, aki a Fidelio tenor főszerepét játszotta, hiába csak a második felvonástól kell, hogy a színen legyen, takarásban végignézte az első felvonást is, s figyelte: miként éneklek. A társulatot az összetartás jellemezte. Mindenben segítettünk a másiknak. Az volt a legnagyobb iskola, hogy Réti József, Simándy, s a többi nagyság közt élhettem.

 -Apropó opera. Hogyan fogadtad, hogy emlékezetes fellépéseid színhelyét, az Erkel Színházat bezárták a nagyközönség előtt?

 -Ez egy borzasztó tragédia! Felelőtlenség! Többek közt ez is mutatja, hogy rossz útra tévedt az ország. Rettenetesen fáj, amikor azt látom, hogy mindent leépítenek, ami az értéket és az igazi kultúrát közvetíti. Csak úgy tudok ez ellen lelkileg védekezni, hogy olyan helyekre megyek el dolgozni, ahol szeretnek.

 -A komolyzene megszállottjai, nem is szólva a wagneriánusokról lenézik az operett műfaját. Mióta vonzódsz az operetthez?

 -Végzős voltam, amikor meghívtak egy haknira. A fehérvári úti Kismotor és Gépgyárban, egy hatalmas gépterembe volt a november hetedikei ünnepély. Beéneklés után, délelőtt tíz órára egy Faust („C”-s) áriával mentem haknizni. Azért is, mert ezzel az operával akartam vizsgázni. Lement az ária, amelyet udvarias taps kísért. Odajött a zongorakísérő, és azt mondta, hogy valami népszerűt kéne énekelni, pl. a „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket.” Elénekeltem, s majdnem szétverték a gépcsarnokot. Akkor jöttem rá, hogy az operett egy olyan népszerű műfaj, amit nem lehet kihagyni egy énekesnek. A lelkem, a szívem nagyon közel áll az operetthez, bár az igazi szerelem az opera maradt. Hangsúlyozandó: Lehár, Strauss és Kálmán muzsikája nagyon igényes, éppen ezért operaénekesi hangot kíván. Az operettnek köszönhető, hogy belesodródtam egy olyan világba, amelyet szeretek. Azáltal, hogy el kezdtem külföldre járni az operettekkel, felkeresett egy USA-ban élő menedzser, Petri László, aki később tizenhárom éven keresztül minden évben turnét szervezett nekem. Amerikába járni a ’90-esek évek elején óriási dolognak számított! Az ottani ’56-os disszidensek hajdan 200 ezer dollárt kaptak évente egy magyar színház támogatására, a gondot csak az jelentette, hogy az ottani magyar színészek kiöregedtek. Ezért kezdetben egy-egy magyarországi sztárt vitt ki oda Petri Laci, így Honthy Hannát, Feleki Kamillt és Latabár Kálmánt. Ők nem teljes operettekben, hanem gálaműsorokban léptek fel. Ezen változtatni akart a menedzser, s egyszer Harsányi Frigyes kollegámtól megkérdezte: ki az a fiatal énekes, aki el tudná énekelni a Mosoly országa Szu-Csong szerepét. A válasz: Leblanc Győző. Így kerültem ki Amerikába, ahol tizenhárom éven keresztül minden évben, más darabban léptem a helyi magyar közönség elé. Budapestről nyolcan mentünk ki énekelni, először zongorakísérettel, majd zenei alappal. Kinn jöttem rá arra, hogy a magyar operettirodalom gyöngyszemei megállják a helyüket, ha olyan egyéniségekkel, művészekkel adják elő, akik egytől egyik profi énekesek. Az Operaház és az Operettszínház jeles művészeit vittem ki magammal az USA-ba. Az ottani tapasztalatok arra inspiráltak, hogy Magyarországon létrehozzak egy operett-társulatot. Ez kezdetben kiválóan működött, de ma, amikor nagyon kevés pénzzel rendelkeznek a játszóhelyek, s az emberek, már nem olyan fényesen. Először mindig a kultúra sínyli meg, ha rossz a gazdasági helyzet. Tíz darab van a tarsolyunkban, melyeket szívesen visszünk az ország különböző helyszíneire, felújított díszletekkel, tehát nem oratorikusan mennek az előadások.

 -Szavaidból azt vettem ki, hogy az operettek játszásához nélkülözhetetlen az, hogy ne legyünk pesszimisták…Volt az életedben olyan pillanat, amikor azt mondtad: ezt a terhet már nem bírom elviselni?

 -A 2002-es év volt számomra a mélypont. Abban az évben temettük el öcsémet, aki rákban halt meg. Az év januárjában egy japán turnén derült ki, hogy agydaganata van öcsémnek, és mi nyolc hónapig harcoltunk az életéért. (szerk. megj.: Ennél a résznél Győző hangja elcsuklik, könnyeit nem tudja visszatartani…) Édesanyám 79 évesen hatalmas odaadással gondozta öcsémet. Mindent megpróbáltunk, még a világ legfejlettebb agykutató intézetébe, Houstonba is elküldtük a zárójelentést, de azt a választ kaptuk, hogy ezzel az agydaganattal nem tudnak mit kezdeni. 2002. szeptember 11-én az Erkel Színház fővilágosítója meghalt. Édesanyám, miután öcsémet eltemettük – gondolom a stressz miatt - agyvérzést kapott. Erre az időre esett a második válásom is. Ezek a tragédiák annyira megviseltek, hogy depressziós állapotba kerültem. Pszichoszomatikus eredetű betegségek vettek rajtam erőt. Az orvosom közölte velem, hogy mi a helyzet, ezért antidepresszáns gyógyszert írt fel részemre. Megpróbáltam helyreállni, de ehhez a gyógyszer kevés, kellett egy segítő kéz és egy sikerélmény is. A sikerélményt a későbbi külföldi fellépések hozták.

 -Ki nyújtott segítő kezet?

 -Nagyon sokat köszönhetek Tóth Évának, jelenlegi páromnak, aki a Budapest Televízió vasárnap esti élő kívánságműsorának szerkesztő-műsorvezetője, és egy bájos, aranyos operettprimadonna. Sokszor invitált az említett kívánságműsorba, de eleinte kissé ódzkodtam elfogadni a felkérést…Később meggyőzött arról, hogy ezzel jót, értékeset adunk a közönségnek. Így kötélnek álltam, és ma közösen vezetjük azt a műsort, ami nagy örömet ad és jelent számomra.

 -Mennyiben nehéz egy telefonos kívánságműsorban élőben teljesíteni a nézők kéréseit?

 - Nagyon nehéz, mert soha nem tudjuk, mit fog kérni a néző a vonal másik végén. Nagy felkészültséget és hatalmas tudást igényel – adott műfajon belül – az éppen jelenlévő előadóktól. Éppen ezért nagyon kevesen mernek felvállalni egy ilyenfajta szereplést.  Nagyon kemény dolog, de szeretem csinálni, mert sikerélményt ad.

 -Az éneklésbe könnyű volt visszarázódni?

 -Nem azonnal, mert olyan állapotban voltam, hogy állandóan egy „gombóc volt a torkomban.” 2003-ban Évának lehetősége nyílt egy ausztráliai turnéra, ahova partnerként kísérhettem el. Én pedig itthon felejtettem antidepresszáns gyógyszeremet, de segített a közönség határtalan szeretete, a gyönyörű táj, és az Évával való szerelem kivirágzása. Egy hónap alatt meggyógyultam.

 -Több operettet is rendeztél. Kik voltak azok a rendezők, akiktől nagyon sokat tanultál?

 -Sok kiváló német és hazai rendezővel hozott össze jó sorsom. Seregi Lászlóval, az Operettszínház főrendezőjével, Szinetár Miklóssal, Vámos Lászlóval, Békés Andrással és Bor Józseffel, akit az operett professzorának is nevezhetünk. Tőlük, az „utolsó mohikánoktól” rengeteget lehetett tanulni.

 -Van egy olyan vélemény, hogy mostanában sok rendező „megerőszakolja” a darabot. Mi erről a véleményed?

 -Konzervatív típusú rendező vagyok. Nem hiszek abban, hogy az operettet modernizálni kell, legfeljebb a szöveget szükséges „leporolni”. Ha a rendező elképzelése, a színész egyénisége és a szerep nem találkozik egymással, akkor nem lehet jó darabot színre vinni. Fontos, hogy megtaláljuk a „régi nagyságok” jól bevált színpadi megoldásait, s azokat alkalmazzuk. Alázattal szeretném átvenni az elődök sikerét.

 -A magyar operett utazó nagyköveteként tartanak számon. Így előfordul, hogy többet énekelsz külföldön, mint idehaza?

 - Az elmúlt négy év minden téli hónapját Évával külföldön töltöttük. Legutóbb fél év alatt kerültük meg a földet. A külföldi sajtó az operett nagyköveteként emleget minket, s mi ezt az elnevezést szívesen felvállaljuk. Az emberek szeretete olyan plusszt jelent nekem, amit nem lehet pénzre váltani. Nem vagyok gazdag ember, sosem kaptam kitüntetést, nem előszobázom, nem kilincselek másoknál, hanem azoknak énekelek, akik szeretik az érzésekkel teli melódiákat.

 -Egyszer ezt nyilatkoztad: „Igenis mi magyarok többek vagyunk nagyon sok nációnál, több érzés van bennünk.” Ezt mivel tudod alátámasztani?

 - Montreálban volt egy figyelemreméltó esetünk. Az egyik katolikus templom aulájában volt egy előadás, ahol elénekelhettem a ’Hazám, hazámat…’ és egyenként felálltak az emberek és mintegy himnuszt úgy hallgatták végig. Igenis mi, magyarok, egyek vagyunk. Egyedül a magyarban van benne az a nyílt szeretet, amit az utóbbi időkben igyekeznek elnyomni. Tudjuk, hogy a magyar kultúra nagyon mély gyökerekből ered. S mi történik? Kodály Zoltánról ma nem beszélünk eleget, nem tanítják őt az énekórákon. Ezek bűnök!

 -Több CD-n és DVD-n is láthatunk, hallhatunk téged. Tóth Évával együtt – többek közt - készítettetek egy ’56-os megemlékező DVD-t is. Kérlek, beszélj erről.

 - 2006- őszén indultunk Évával a már említett féléves világkörüli turnéra, melynek első állomása Kanada volt. Ott részt vettünk az 50. évforduló tiszteletére rendezett ünnepségeken a magyar klubokban. Szívbemarkoló volt elénekelni a Rákóczi megtérését, a Hazám, hazámat. Ebből az alkalomból készítettünk egy DVD-t is, mely egy dokumentumfilmmel kezdődik. '56-os harcokkal indul, utána bejárjuk az emlékhelyeket: az Üllői utat, a Corvin-közt, a 301-es parcellát, és éneklünk különböző áriákat, dalokat: Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át; Ott, ahol zúg a négy folyó; Honfoglalás betétdala. Aláfestésként magyar tájak jelennek meg a felvételeken: a visegrádi vár, a kilenclyukú híd és Budapest leggyönyörűbb részei. Érdekes volt a Corvin-közi eset. Forgattuk a filmet, mikor megkérdezte tőlünk egy idősebb úriember, hogy mit csinálunk. Mikor megtudta, közölte velünk, hogy ő is részt vett a forradalomba, s így kamera előtt elmesélte élményeit. Ez a film egyik legmeghatóbb jelenete.

 -Megjelent egy CD-d is: Fausttól a Bánk bánig…

 -Igen. A CD-n lévő első három áriát a rádiózenekar kíséri édesapád vezényletével. A többi egy külön történet… Amikor bekerültem az Operába, Csaba öcsém – akkor még - hidas volt ugyanott. A függöny mögötti összekötő vastraverzeken lévő reflektorokat kezelte. Onnan lelógatott két mikrofont, és egy nagyon jó minőségű magnóval felvette azokat az előadásokat, amelyekben én is énekeltem. Az egyik karácsonyra ezeket a kazettákat kaptam meg egy szalaggal átkötve. Ezekből a felvételekből másoltam át a CD többi anyagát.

 -Magyarországon a kulturális élet főleg pénz-, vagy pedig értékközpontú?

 -Minden pénzközpontú, s ez eltolja a helyéről az értékeket. Régebben, még Aczél korában sem volt olyan mostoha helyzetben a kultúra, mint jelenünkben. Az ok: éltek olyan művészek, akiktől volt mit tanulni. Ma úgy látom, nem is cél a fiatal egyéniségek, tehetségek felkarolása, megmentése…Anno nyíltan a politika szelektált, most meg a pénz, s azok, akik mögötte állnak. Ennyi a különbség.

-Van-e Leblanc Győzőnek ars poetikája?

 -Szeretet és szív nélkül semmit sem lehet csinálni. Hinni kell abban, hogy az élet szép. Volt bennem egy nagy adag naivitás már a gimnáziumban is. Van egy hivatalos jellemzésem a KISZ-től, mely így szól: „gyakorlati érzéke jó, nagyon jó közösségi ember, kissé naiv.” Ez a naivitás sok mindenben túlsegített engem. Mindig megelőlegeztem a másik jóságát. Voltak, akik számára gyanús volt, hogy mindig mosolygok…Pedig azáltal, hogy mosolygok, szeretnek engem. Ez pedig erőt ad a pályámhoz. A boldogságot számomra még két nagyfiam jelenti, a 18 éves Győző és a 15 éves Geri. Mindketten a táncművészeti főiskola növendékei. Nagyon karakánul elém álltak, hogy ne nyilatkozzak róluk, mert ők egyedül szeretnék megküzdeni pályájukat, s nem úgy akarnak előbbre jutni, hogy apjukat Leblanc Győzőnek hívják. Hiába bizonygattam nekik, hogy egyetlen egy balett szerepet sem tudnak eltáncolni a papa protekciójával. Minden csak az ő szorgalmuktól, s tehetségüktől függ… Most az egyszer viszont nem tudtam megállni, hogy ne szóljak róluk. Bocsánat, fiúk!

 Medveczky Attila

Címkék: leblanc győző

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Acsai Ferenc üzente 7 éve

Kedves Ibolya én is nagyon sajnálom a Bp TV t szerettem remélem lessz utódja és ismét láthatjuk Évikét és Győzőt a képernyőn üdv Feri .

Válasz

schorsch ibolya üzente 7 éve

Nagyon sajnalom hogy tolunk a BP.TV-ET is elvettek hiszen minden szombat es masodik vasarnap nezhettuk a kivansag musorban,igy lassan leszokom a tv-rol annyi pofon er mostanaban,igy a NETEN talalom meg az oromomet hala klubtarsaimnak hogy itt joforman mindenki megtalahato Koszonet erte

Válasz

Ez történt a közösségben:

Domonkos Vilmosné Irén 9 órája új képet töltött fel:

Hazy_erzsebet-016_2037913_4663_s

Domonkos Vilmosné Irén 9 órája új képet töltött fel:

Hazy_erzsebet_ban_frigyes_filmrendezovel_2037912_1584_s

Domonkos Vilmosné Irén 9 órája új képet töltött fel:

Solthy_gyorgy_2037911_5564_s

Domonkos Vilmosné Irén 1 napja új videót töltött fel:

Domonkos Vilmosné Irén 1 napja új videót töltött fel:

Domonkos Vilmosné Irén 1 napja új videót töltött fel:

Domonkos Vilmosné Irén 2 napja új képet töltött fel:

Honthy_hanna_ratonyi_robert_2037721_7378_s

Domonkos Vilmosné Irén 2 napja új képet töltött fel:

Honthy_hanna_ratonyi_robert_2037720_5997_s

Pécsi Péter írta 3 napja a(z) Romváry Gertrúd - Clivia belépője videóhoz:

Kedves Irénke, köszönöm, hogy megnézted! Nagy örömmel ...

Pécsi Péter írta 3 napja a(z) Vámos Ágnes - Boldogságfelelős - Nóra dala videóhoz:

Kedves Irénke, köszönöm, hogy megnézted! Üdv. Péter

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu