A huszadik század egyik legnépszerűbb operett komponistája volt az Olmützben született, de Berlinben és Bécsben zeneszerzővé lett Leo Fall. Több műve aratott nagy sikert Budapesten is, majd az 1922-ben színre kerülő Madame Pompadour a világsikert hozta meg a kitűnő zeneszerző számára.

A darab pikáns és fordulatos cselekménye Párizsban, XV. Lajos király udvarában játszódik. Valós tény, hogy e történelmi szempontból tehetetlen uralkodó, minden energiáját erotikus kalandokba "fektette". Neje mellett számos szeretőt tartott, s mikor az éppen aktuális barátnő 1744-ben (állítólag kellő méreg hatására) elhunyt, őt Madame Pompadour követte őfelsége ágyában. Sőt, Pompadour akkora hatással volt a királyra, hogy az általában, a szép hölgyet meghallgatva döntött a fontosabb államügyekben.
Az operett meséje szerint, mikor Lajos vidéki vadászatra utazik, a Madame - hű komornája kíséretében -, természetesen rangrejtve, ellátogat a közismerten közönséges kocsmába, a Művészetek Istállójába, hogy végre az egyszerű néppel - jobban mondva, egy igazi férfival találkozhasson.
René d'Estrades gróf, ugyancsak rangrejtve van itt, mivel nemrég nősült és egy röpke időre elszökött hazulról, hogy egy igazi nővel tölthesse az éjszakát. Talán máris kitalálták, hogy az igazi nő és az igazi férfi egymásba habarodnak és...
De ugyanakkor komoly veszély leselkedik a párra. Pompadour elszánt ellensége, a rendőrminiszter, legjobb ügynöke segítségével akarja rajtakapni a királyi szeretőt. Ha bizonyítani tudná a hűtlenségét, a kezébe tarthatná a roppant okos és befolyásos dámát.
Ami pedig Fall Leo szenzációs és fülbemászó melódiákkal teli muzsikáját illeti, álljon itt a szakemberek véleménye:

"Ízig-vérig modern muzsikus - művész a javából. Invenciózus és ízléses, kiváló tehetség, ha valaki, ő becsületet szerez a huszadik századi bécsi operettnek!"
" Remek dallamok, remek hangszerelés és nem utolsó sorban remek szereplehetőségek a siker titka!"

Nos, ezért döntött úgy a Budapesti Operettszínház a Szentpétervári Zenés Komédia Színházzal közösen, hogy a mai közönséggel is megismerteti ezt a máig is aktuális művet. Reméljük, önök ugyanolyan örömmel fogadják majd Leo Fall operettjét, mint tette azt a szentpétervári publikum 2008-ban.
Ott és Budapesten is Szinetár Miklós állította színpadra a művet. A rendező akkor úgy nyilatkozott, hogy a Madame Pompadourt az operett és a musical műfaja között elhelyezkedő szokatlan alkotásnak tartja. A mű hősei időnként megpróbálnak kitörni az életüket meghatározó könyörtelen keretek közül, ám ez korántsem mindig tűnik lehetségesnek...
A Budapesti Operettszínházban egyébként sztárszereposztásban kerül műsorra Leo Fall operettje. A címszerepet Kalocsai Zsuzsa és Fischl Mónika, Renét Vadász Zsolt és Vadász Dániel alakítja. A király szerepében Huszti Péter, Belotte-ként Oszvald Marika, Calicotként Csere László, Madeleine-ként Kékkovács Mara, a Rendőrminiszterként Faragó András, Róka titkos ügynökként pedig Peller Károly látható. Ők mindannyian arcai az előadásnak - rokokó ruhában, korabeli parókával és sminkkel készült el a látványos produkció nem kevésbé figyelemfelkeltő kreatívja a Budapesti Operettszínház csillogó tükrös folyosóin.
A kiváló előadás és a remek szereplők miatt is érdemes tehát jegyet váltani a Budapesti Operettszínház következő premierjére. S érdemes sietni, mert az első 500 vásárló 10% kedvezményt kap belépője árából! Ráadásul belépőjét a Női szeszély bérlet keretében is megválthatja, s így két legyet üt egy csapásra: rögtön a legújabb sikermusicalre, a Rebeccára is megkapja belépőjét!

Bemutató: 2010. Április 30.

Forrás: Budapesti Operettszínház

Francois Boucher: Madame de Pompadour (1757)

Madame Pompadour, alias Jeanne-Antoinette Poisson 1721. december 29-én született kétes hírű, de jómódú, és polgári származású szülők gyermekeként Párizsban. Anyja a város legszebb asszonya hírében állt, amit boldogulása érdekében nem mulasztott el kihasználni. Jeanne-Antoinette körültekintő nevelésben részesült, előbb zárdában, majd a család előkelő párizsi otthonában, ahol neves tanárok csiszolták született bájjal párosuló, kiváló képességeit. Szépsége, műveltsége, karakteres stílusa, valamint kapcsolatai révén megnyíltak előtte a társadalmi élet legfontosabb színterei, a szalonok.

1741-ben házasságot kötött Charles Guillaume Le Normant d'Étioles-lal, akihez a fáma szerint elsősorban a férfi nemesi címe vonzotta. Párizshoz közeli kastélyukban válogatott társaság időzött, többek között Fontenelle, Montesquieu és haláláig közeli barátja, az akkor már európai hírű Voltaire. Otthonában Madame d'Étioles színházat rendezett be, ahol maga is fellépett színészi tehetségét, szép énekhangját felvillantva. Lassanként a legelőkelőbb társaságba is bekerült, és híre hamarosan a királyi udvarba is eljutott. Ő azonban ennél többre vágyott. A legenda szerint egy jósnő már kilencéves korában azt jövendölte neki, hogy egyszer a király szeretője lesz. Valahányszor XV. Lajos az Étioles-hez közeli erdőben vadászgatott, rendszeresen feltűnt egy nyitott hintó, benne egy szép fiatalasszonnyal, aki után az uralkodó hamarosan érdeklődni kezdett.

A király először 1745-ben vitte Versailles-ba a férjétől akkor már különváltan élő későbbi Madame Pompadourt. Az udvar a hölgy polgári származása miatt csak rövid, gáláns kalandra számított kettejük között, de tévedtek. Pompadour tudta, hogy a tartós sikerhez szépsége önmagában nem elegendő. A király megbecsülésén felül meg akarta nyerni a királyné, Mária Leszczynska és az udvar pártfogását is. Színházi társulatot szervezett Versailles-ban, amelybe hercegek és hercegnők számára megtiszteltetés volt bekerülni. A nyitó előadáson Moliere Tartuffe-je volt műsoron 1747-ben. Ez az asszony, aki képes volt két évtizeden át elbűvölni és lenyűgözni a fásult, élvhajhász királyt, lovagolt és táncolt, rajzolt és metszeteket készített, énekelt és szavalt, s a legkifinomultabb műértéssel olvasott el és ítélt meg minden új művet - drámát, filozófiai írást, regényt és államelméletet.

XV. Lajos gyakran látogatta a királyi palota második emeletén lakó kedvesét. Ha minisztereivel tárgyalt, közben rejteklépcsőn is lejuthatott szeretőjéhez. Ilyenkor a miniszterek kénytelenek voltak megvárni őt, hogy fenntartsák a látszatot: mindvégig az ország ügyeivel volt elfoglalva az uralkodó. Pompadour időről-időre vacsorát adott lakosztályában, és különös kegynek számított, ha valaki meghívást kapott ezekre. Eközben Madame Pompadour mind nagyobb befolyásra tett szert az udvarnál. 1752-től már a király gálaasztalánál is ott állott a széke, 1756-ban pedig udvarhölggyé nevezték ki, miután szakított "botrányos" életével. (A királyné udvarhölgyének ugyanis "makulátlannak" kellett lennie.)

A márkinő leköltözött a földszintre, intim kapcsolata megszűnt a királlyal, az uralkodó barátja lett. Befolyása azonban nem csökkent, és továbbra is maitresse déclarée (bejelentett szerető) maradt. Saját dolgozószobájában rendszeresen találkozott miniszterekkel és a királlyal. Beleszólása volt a külpolitikába, és nem kis szerepet játszott az európai diplomácia nagy fordulatában (ranversement des alliances): elősegítette a francia-osztrák szövetség létrehozását, ami a hétéves háború kirobbanása idejére (1756) átrendezte a szövetségi rendszert. Franciaország azonban a háborút kedvezőtlen békékkel zárta, s a kudarcért a közvélemény elsősorban a kegyencnőre hárította a felelősséget.

Madame Pompadour pénzügyei is ártottak jó hírének: óriási összegeket költött építkezésekre, ruhákra, ékszerekre, szerencsejátékra. Fontosnak tartotta azonban a művészetek és a tudományos élet pártolását is. Rokonszenvezett a felvilágosodással, olyan embereket támogatott, mint Montesquieu és Rousseau, Voltaire pedig az ő közbenjárásával emelkedhetett a halhatatlanok közé. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban is, hogy 1762-re megjelenhetett az Enciklopédia mind a 17 kötete, de az illusztrációkat tartalmazó további 11 kötet megjelenését (1772) már nem érhette meg.

Megítélése a kortársak és az utókor szemében is ellentmondásos. Kétségtelen, hogy "Őfelsége, az Alsószoknya" - ahogy II. Frigyes porosz király nevezte - rendkívüli asszony volt. A király közeli és megbecsült barátja maradt egészen 1764. április 15-én bekövetkezett haláláig, s XV. Lajos őszintén megsiratta őt.