„Kérd a csókot más leánytól,szedd a mézet más virágtól,
énvelem ne kezdj, velem ne játssz!” 
/Csárdáskirálynő/ Csárdáskirálynőként, mint egy üstökös robbant be aBudapesti Operettszínházba, jelenlétével beragyogva a Nagymező utcai színpadot. Példátlanul fiatalon lett primadonna, akár egykor Honthy Hanna (22), az operettek elismert királynője. De a csillogás mögött komoly munka és elhivatottság van, erről mesél ebédszünetében, éppen az egyik darab felújító próbája előtt a sikeres művésznő,Bordás Barbara. Tavaly végeztél az Operett Akadémián, ez azt jelenti, hogy tudatosan az operettek felé kacsintgatsz vagy ugyanolyan nyitott vagy a musicalekre is? - hiszen most a Miss Saigonban egy igen jelentős szerepet kaptál. Operett Akadémiás elsőévesként kerültem a színházba, utána egy fél évet kihagytam, mert külföldön turnéztunk a Hair-rel, ráadásul mi az amerikai változattal mentünk, ami újfajta hangszereléssel nagyon rockos, nagyon musicales, nagyon táncos. Inkább életfilozófiát közvetített, mintsem darab volt, szinte csak dalok voltak benne. Amikor hazajöttem, a Viktória volt az év végi vizsgaelőadásunk, de erről is rohantam ki Miklósra ( Szigetszentmiklós –szerk.), a Dzsungel könyve bemutatóra. Ami szintén egy musical… Igen, vagyis már akkor is jelen voltak az életemben a musicalek. A direktor úr és a színház viszont egészen idáig nagyon vigyázott rám, és a szerepeim szinte csak és kizárólag operettekre korlátozódtak. Ez más technikai igénybe vételt kíván, így nem annyira megterhelő. A munkám és a megbízhatóságom azonban bizonyította, hogy terhelhető vagyok, akár más műfajban is. Ma már azt mondom, ha egy olyan musical szerep talál meg, amihez nem kell feltétlenül ordítani vagy más hangképzéssel énekelni, akkor szívesen vállalnám. A musical színészileg is kihívás, ott bonyolultabb helyzetek teremtődnek. Az az igazság, hogy nagyon megszerettem a musicales csapatot is, jó lenne velük többször együtt dolgozni. Előtte a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban klasszikus ének szakon tanultál. A távolabbi terveidben szerepel az opera? Ez tipikusan olyan dolog, ami idővel változik, ahogy az emberek maguk is. Régen nem szerettem az operát. Úgy voltam vele, hogy kötelező megtanulom, mert szükséges a vizsgákhoz, viszont ahogy idősödtem, egyre több érzelmi mélységet és magasságot éltem meg színpadon és magánéletben egyaránt, s így egyre jobban értékelem ezeket a zenéket. Most már az is foglalkoztat, hogy egy ilyen dalt vagy áriát hogyan énekelhetnék el kicsit másképp, kicsit jobban, mint azelőtt mások. Egyre jobban nyitok a műfaj felé, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy míg régebben egy operaária eléneklése, megtanulása komoly fizikai megterheléssel járt, ma már ezek a dalok is könnyebben mennek. Azt is el tudom képzelni, hogy egy teljes szerepet végigénekeljek. A Budapesti Operettszínház nagyszínpadán, a Csárdáskirálynőben igazi primadonnaként debütáltál, Szilvia szerepében. Milyen érzés ilyen fiatalon, egy ilyen csodálatos főszerepben fellépni? 2009 decemberében volt a Tenor-Vásár nevezetű gálakoncert, ahol szintén felléptem, igaz akkor még Domoszlai Sanyi volt a partnerem, a Ruszalka Holdfény-áriáját (Dvorák -szerk.) énekeltem el. Ezen felbuzdulva a direktor úr lehetőséget adott, mint Operett Akadémiás növendékeknek, hogy ne csak a vizsgadarabban léphessünk fel, hanem csináljunk egy azóta már műsoron lévő előadást a Raktárszínházban. Ez nem volt más, mint a Bál a Savoyban. Boncsér Gergellyel egy gálakoncerten találkoztam, ahol lebetegedett az egyik tenorunk és őt hívták át az Operából. A direktor úrnak annyira megtetszett Gergő, hogy rögtön szerepet is ajánlott neki, így a második hónapban már ő volt a párom a Savoyban. Később a Huszka Jubileumi Gálán és a nyári gálánkon is. Ezek után a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen is mindketten elindultunk, és eredményeinket látva egyre nagyobb feladatokat kaptunk. Jól mutatunk együtt a színpadon, nagyon szeretünk is együtt dolgozni, és amikor eljött a Csárdáskirálynő felújító próba sorozata, a direktor úr úgy gondolta, hogy betesz minket a darabba. Óriási megtiszteltetésnek éreztük. És azóta is minden este igyekszünk bizonyítani, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra. Nemcsak a színházban érsz el egyre több sikert, hiszen tavaly igen nívós díjat nyertél: a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen, primadonna kategóriában a második helyen végeztél. Hozott ez az elismerés változást a karrieredben? Nagyon sokat jelentett nekem, főleg szakmailag. A döntősöknek rendeztek egy gála koncertet, amit a TV is többször leadott, így nem csak a kollégák megbecsülését vívtuk ki, hanem a közönség is jobban megismerhetett bennünket (Boncsér Gergelyt és Barbarát -szerk.). 2010. január elsejével szerződtem a színházhoz. Az eltelt idő alatt beálltam a Csárdáskirálynőbe, megcsináltuk az Egy éj Velencében-t, túl vagyok a Miss Saigonon, és több tévés és egyéb gálán. Olyan sok minden történt azóta, hogy szinte nem is volt időm felocsúdni. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. A nemzetközi elismerés mindig sokat jelent és jóleső érzéssel töltött el hazahozni a díjat. Nagy érdeklődés övezi az új musicalt, a Miss Saigont, ahol te Ellent, a főhős feleségét alakítod. Meglepett-e, hogy megkaptad a szerepet és mennyire volt nehéz megformálnod ezt a karaktert?  Meglepett, nagyon is, hiszen már folytak a válogatások, és nekem csak az utolsó pillanatban szóltak. Ez a szerep nekem elég mély, sokat kellett rajta dolgoznom, hogy olyan legyen, mint amilyennek megálmodták. A válogatás alkalmával még az is nehezítette a dolgom, hogy ugyanekkor próbáltuk az Egy éj Velencében c. operettet. Az történt, hogy előző este megtanultam Ellen dalát, majd reggeltől délutánig az operettet próbáltuk. Délután a két próba között volt a meghallgatás. Azt sem tudtam, hol vagyok, és a dalban sem voltam biztos.     Pedig jól megoldottad, ezt azóta már láthattuk és hallhattuk is, a közönség vastapssal igazolta.
A meghallgatáson Nádasi Veronika és Vágó Betti is elénekelte előttem, teszem hozzá, csodálatosan, és azt kérdeztem magamtól, hogy én mit keresek itt. Egyáltalán nem bíztam benne, hogy megkapom, azt meg hogy az első szereposztásban, pláne nem. Nem is akartam elhinni sokáig. Tényleg nagyon meglepődtem. És milyen érzés egy olyan nagy színész partnerének lenni a színpadon, mint Dolhai Attila? Eleinte borzasztóan feszélyező volt, igyekeztem nagyon megfelelni, és lehetőleg egyáltalán nem hibázni. De aztán hamar rádöbbentem, hogy nincs miért izgulnom, hiszen Attila, Szilveszter, Zsuzsi (Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi- szerk.) és a csapat többi tagja is nagyon kedvesen fogadtak, mindenben segítségemre voltak. Attilával még régebbre nyúlik vissza a barátságunk, a Tenor-Vásár gálakoncerten mindketten felléptünk. Ez az első nagyszínpados előadásom volt, nagyon izgultam már a próbákon is, nem akartam csalódást okozni. Attila volt az, aki odajött hozzám, és megnyugtatott, a kezdetektől fogva kedves és közvetlen volt. Bíztatott, hogy ne izguljak, nagyon szép és különleges a hangszínem, neki nagyon tetszik, és hogy a kisugárzásom is nagyon nőies, dívás. Azóta már többször léptünk fel együtt, a koncertjein is közreműködhettem, mint meghívott vendég. Amikor kiderült, hogy a Miss Saigonban dolgozhatok, és hogy ő lesz a partnerem, nagyon boldog voltam. Csodálom a munkásságát, emberségét, ahogy a dolgokhoz áll, hogy mindenkire odafigyel, megtapsol minden kollégát. Örülök, hogy vele játszhatok. /folytatjuk/ 

Fotó: Varga Krisztián

forrás:http://www.frappa.hu/cikkek/kultura/szinhaz/1175/bordas-barbara-az-operettszinhaz-uj-primadonnaja--1resz