Csárdáskirálynőként, mint egy üstökös robbant be a Budapesti Operettszínházba, jelenlétével beragyogva a Nagymező utcai színpadot. Példátlanul fiatalon lett primadonna, akár egykor Honthy Hanna (22), az operettek elismert királynője. De a csillogás mögött komoly munka és elhivatottság van, erről mesél ebédszünetében, éppen az egyik darab felújító próbája előtt a sikeres művésznő, Bordás Barbara. Az interjú első része A színészkollégáid közül van-e olyan, akitől úgy érzed, tanulhatsz? Hát, igazából nem tudok olyat mondani, akitől nem. Még az ügyelőktől, a bútorosok egy-egy elszólásából is lehet tanulni. Nagyon sok példaképem van. Kalocsai Zsuzsi az egyik nagy favoritom, őt bármikor, bármiben szívesen megnézem. Mind emberileg, mind szakmailag csodálom, azt hogy a zenekarból mindenkinek külön tudja a nevét, mindenkihez van egy kedves szava és mind nőként, mind anyaként fantasztikus példát mutat. Janza Katáról is elmondhatom ugyanezt, csodálatos ember és művész, neki is nagyon sok mindent köszönhetek. Vágó Zsuzsit is tisztelem azért, amit véghezvitt, példa értékű, ahogy dolgozik. És mint embert is nagyon becsülöm. Nehezen nyit, de akit megszeret, azért bármikor kiáll. És még hosszan folytathatnám a felsorolást… Hogyan fogadnak be egy új embert a színházba, van-e rivalizálás? Ha teljesen őszinte akarok lenni, amikor le kell adni egy szerepet, mert jön valaki más, az minden színésznek okoz egyfajta törést. Nem arra a másvalakire haragszik, igazából rá nem is haragudhat, hiszen az idő telik, és senki sem lesz már fiatalabb, ahogy én sem. Csak egyszerűen az ember megszereti a szerepeit, úgy érzi, hogy az az övé, az ő. És nem szívesen válik meg tőle. Nem könnyű beilleszkedni egy ilyen zárt és összetartó közösségbe, ahol az emberek több időt töltenek egymással, mint otthon a saját családjukkal, és azt sem lehet tudni, hogy aki most idekerült, az pár év múlva is itt lesz-e még. Lassan fogadnak be, nehezen engednek közel magukhoz, de ha ez megtörténik, akkor nagyon szeretnek s nagyon szerethetőek ők is. Viszont sohasem bántottak, amiben csak lehet, a segítségemre voltak. Ki előbb, ki utóbb. Számos külföldi turnén vettél részt, hol érezted magad a legjobban? Milyen a kinti közönség? Azt tudjuk, hogy Németországban ismerik az operettet. Igen, Németországban ismerik, bár ők eléggé visszafogott közönség, a darab végén viszont szétszedik a házat. Mindenhol jól éreztem magam, de mindenhol másért. Finnországban azért, mert nagyon jókedvűek és befogadóak az emberek, ráadásul ott a gyerekkori barátaimmal léptem fel, így nem csak az előadások voltak vidámak, hanem a nap többi része is. A közönség nagyon szeretett minket, és ennek hangot is adtak. Tetszik a mentalitásuk, ha mulatnak, szórakoznak, akkor azt szívvel-lélekkel teszik, ha munkáról van szó, akkor azt is. Nagyon vendégszerető nép. A honlapodon láttam, hogy nagyon szeretsz olvasni, ráadásul „mindenevő” vagy. Most éppen mit olvasol? Nagyon szeretek olvasni. Például a Miss Saigon négy órás próbái alatt volt rá időm, ugyanis aktívan és hasznosan egy órát próbáltam. Az én jeleneteim zártak és kevésszereplősek, sokszor próbálták a tömegjeleneteket, robbantást, hogy minden flottul működjön, én ilyenkor olvastam. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezen a nyáron legalább 15 könyvet fogyasztottam el, zömében történelmi jellegű regényeket. Most éppen a Fekete Tőr Testvériség sorozat tizedik részét olvasom, amit az egyik tanítványom rábeszélésére kezdtem el olvasni, és kicsit szomorú vagyok, mert ez az utolsó kötet. Számodra mitől jó egy könyv? Két okból szeretek olvasni. Az egyik, hogy vigyen el ebből a világból egy-két órára, a másik éppen az ellenkezője, gondolkodtasson el a saját életemen. Jó, ha egy könyv rádöbbent arra, hogy igenis értékeljük az életünket, azt, amit eddig elértünk. Maximalista vagyok, szeretnék egyszerre jó barátnő, jó lány lenni, mindeközben egy jó kapcsolatot is fenntartani, és természetesen a színpadon is jelesre vizsgázni. Röviden minden körülöttem lévőnek az elvárásait teljesíteni, és persze magamra is odafigyelni. Ez nem könnyű, sokszor úgy érzi az ember, hogy nem tett eleget. Ám a maximalistáknak is el kell fogadni, hogy a nap csak 24 órából áll, és hogy nekik is szükségük van az alvásra. Ehhez nagyon jók az ilyen jellegű könyvek. Azt is nyilatkoztad, hogy a szabadidődben - ami gondolom, nem túl sok - szívesen látogatsz színdarabokat. Mit láttál utoljára? Utoljára a Cigányszerelmet néztem meg. Mostanában nagyon elfoglalt vagyok hál’ Istennek, így inkább csak „hazai” darabokat nézek meg, szeretem figyelemmel kísérni a kollégáim munkáját, nagyon tudok örülni a sikereiknek. Mindkét szereposztásban megnéztem és mindkettő nagyon tetszett. Nagyon tanulságos, jó előadás: szórakoztató és elgondolkodtató is. Zárásképpen - ha nem veszed tolakodásnak - a magánéletben is annyira sikeres vagy, mint a színpadon? Mostanában igen. Van egy párom, ő az extrém sport világában mozog, semmi köze a színházhoz. Elfogadja, amit csinálok, nem egy kifejezetten színházrajongó típus, nem kísérget mindenhova, inkább a háttérben marad. De mindenben támogat. Egyikünk sem „normális” időbeosztásban dolgozik, de igyekszünk minél többet együtt lenni. A lényeg, hogy jól megvagyunk. Idén sikerült albérletből az első, saját lakásomba költözni, büszkén elmondhatom, hogy a XIII. kerület lakosa vagyok. És nem vagyunk egyedül, tavaly karácsonyra kaptam egy kiskutyát, egy fekete mopszot, Turbónak hívják. Gondolom, nem véletlenül. Teljes mértékben illik rá a neve. Néha bosszantóan nem bír magával, de mindig megbocsátok neki, mikor esténként odakucorodik mellénk a kanapéra. Úgy érzem, hogy teljes az életem, így jó minden, ahogy van, mind szakmailag, mind a magánéletben. 

 Fotó: Varga Krisztián

forrás:http://www.frappa.hu/cikkek/kultura/szinhaz/1176/bordas-barbara-az-operettszinhaz-uj-primadonnaja--2resz