A zenés színpadnak három fő műfaja van: az opera, az operett és Lehár Ferenc! - mondta az egykori katonakarmester egyik neves bécsi méltatója. A megállapítás nem csupán szellemes, de helytálló is. Lehár - 1870-ben született - hamar felismerte, hogy kora operettjeit a közönség már nem tartja művészetnek, csupán bárgyú szórakozásnak. "Elhatároztam, hogy hús-vér embereket teremtek a színpadra, akik éppen úgy szeretnek és szenvednek, mint mi. Természetesen mindezt zenével fejezem ki, ha a cselekmény úgy kívánja operai eszközökkel is élek" - nyilatkozta.

Lehár a Víg özveggyel forradalmasította az operettszínpadot, új stílust teremtett. Az izzó szenvedélyeket a zene sűríti magába.

Lehár Ferenc A víg özvegy-gyel forradalmasította az operettet és új zsánert teremtett. Főszereplőjében ég a szenvedély, s az izzó szenvedélyeket a zene sűríti magába. A kor egyik zenekritikusa így jellemezte a művet: "Lehár kézbe veszi a Víg özvegy szöveg-könyvét és íme... az egész részben mondén arcélt kap, részben nemzeti karakterű muzsika lesz belőle. Gyenge átlag-valcerből báli zene, mely a színfalak mögül hangzik... Minden amit ez a komponis-ta megérint egyszerre hat naivnak és rafináltnak.

 Lehár Ferenc alakjához kapcsolódó legendák egyike szerint - melyik hírességet nem vesz körül megannyi mendemonda? - a zeneszerző neve oly közismert volt a századelő Bécsében, hogy amikor egy nyomda megrendelést kapott plakát készítésére Shakespeare Lear király című színművéhez, azt "König Lehar" főcímmel nyomtatta ki. Si non e vero, ben trovato, mondja az olasz - "Ha nem is igaz, igen találó."

Egy másik Lehár-legenda könnyebben hihető. Eszerint A VÍG ÖZVEGY ősbemutatója - 1905. december 30. - óta nincs olyan este, hogy valahol a világon ne játszanák az operettet. Az operettek operaházi repertoárba való felvételének legfontosabb akadálya azonban világszerte a sznobizmus volt. Ezt Lehár - mint megannyi más operettszerző - maga is érezte, sőt fájlalta, és különösen hálás volt a budapesti Operaháznak, amely a világ operaszínpadai közül elsőként törte meg a jeget, s 1930-ban - Radnai Miklós igazgatása alatt - műsorára tűzte A mosoly országát. A bécsi Staatsoper még ezután is évekig kérette magát, míg végül 1934-ben eredeti művet rendelt Lehártól: a Giudittát. Ami A víg özvegyet illeti, annak első staatsoperbeli bemutatójára csupán 1999 februárjában került sor.

  A Víg Özvegyet 1907. október 21-én mutatták be New Yorkban és 416-szor játszották

A víg özvegy

Jeanette MacDonald A víg özvegy című 1934-es filmben

Lehár következő operettjének története Richard Heuberger zeneszerzőnél kezdődik, ugyanis őt bízták meg Leo Stein és Victor Léon közösen írt szövegkönyvének zenéje megkomponálásával. A librettó egy korábbi francia vígjáték, Henri Meilhac Az attasé című darabja alapján készült el. Mivel a szerzőpáros nem volt megelégedve Heuberger zenéjével úgy döntöttek, hogy Lehárra bízzák a darabot. A szerződést 1905. január 2-án kötötték meg. A víg özvegy címének megszületéséről egy anekdota szól. Mivel az eredeti címet nem lehetett felhasználni, a két librettista valami más után nézett. Rá is bukkantak, amikor Lehár egy napon meghallotta, hogy Stein odakiáltotta egy pénztárosnak, hogy Nincs több szabad jegy a főtanácsos özvegyének! Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó özvegyet! - ami németül úgy hangzik, hogy die lästige Witwe. Lehár azonban félrehallotta a szót és elragadtatással felkiáltott: die lustige Witwe — vagyis a víg özvegy —; megvan a cím! A víg özvegy!.

Lehár nem ismerte a mű előtörténetét, de a munka befejeztével megkérdezte Léontól, hogy ki lett volna az operett eredetileg kiszemelt komponistája. Legnagyobb meglepetésére Heuberger neve került elő, aki abban az időben a Konzertverein zsűrijének tagjaként tehetségtelennek titulálta. Amikor azonban a Theater an der Wien igazgatósága előtt bemutatta a darabot, igen hűvös fogadtatásban volt része. Az igazgatók nem bíztak az operett sikerében és úgy döntöttek, ha Lehár és librettistái mégis be szeretnék mutatni a darabot, akkor fizessék ki a próbákat. Támogatókra leltek a színészek körében is, elsősorban Mizzi Günther és Louis Treumann voltak azok, akiknek sikerült meggyőzniük a társulatot, hogy éjszaka próbáljanak. A szerzőknek is mélyen bele kellett nyúlniuk a zsebükbe, hogy tormás virsli és sör segítségével megőrizzék a kórus és a zenekar jó hangulatát. A darab bemutatójára végül 1905. december 30-án került sor, egy nappal szilveszter előtt, aminél rosszabbat premier számára álmodni sem lehetett. Ebből kifolyólag nyilvánvaló volt, hogy a művet csekély érdeklődés övezte. A kritikusok azonban — kevés kivétellel — lelkesen nyilatkoztak a zenéjéről és a könnyed partitúrájáról.

A darabnak politikai visszhangja is volt, mivel a Bécsben tanuló montenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettbeli montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalásokra. Sőt Triesztben és Konstantinápolyban vígözvegy-ellenes tüntetésekre is sor került. Triesztban a Teatro Filodramatico mutatta be a darabot 1907. február 27-én, de az előadás előtt a protestálók fülsiketítő lármát okoztak, míg végül csak a rendőrség közbelépésének köszönhetően tudták folytatni az előadást. Hasonló eset történt a firenzei bemutatón is. Ezek az események, melyekben elsősorban az osztrákellenesség nyilvánult meg, árnyékolták be A víg özvegy sikersorozatát, amely röviddel a bemutató után már megkezdődött. Az első külföldi előadásra két hónappal a bécsi bemutató után sor került Hamburgban. 1906 áprilisában már a századik előadást tartották, a 150. előadást pedig már a Volksoperben ünnepelték. 1907. február 23-án a kiadó, a berlini Felix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak, amelyben tudatták vele, hogy már meghaladták a 3500 előadást Európa-szerte. A darabot 1907-ben bemutatták Londonban, majd New Yorkban és Chicagóban is, 1909-ben pedig Párizsban. A víg özvegy sikere hozta meg végül Lehár számára az anyagi biztonságot, amire már gyerekkora óta vágyott.

Ezzel az operettel megtalálta saját stílusát, de ismét fel kellett magában dolgoznia, hogy mit is jelent tevékenységének fő területe, az operett. Erről a következőképpen vélekedett:

Pontevedro államkincstára koldusbotra jutott, ám mégis káprázatos estélyt rendeznek, ahol megjelenik Glavari Hanna, a szép, fiatal és vagyonos özvegy is. Zéta nagykövetnek ekkor remek ötlete támad. A gazdag özvegyet és Danilo követségi titkárt össze kell hozni, s a házasság megmentheti az eladósodott Pontevedrót ...