Lehár Ferenc (Révkomárom, 1870. április 30. – Bad Ischl, 1948. október 24.) zeneszerző, operettkomponista, karmester. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett egy katonazenekarban is játszott 1899-ig. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak 1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely világsiker lett és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonban A víg özvegy (1905), a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideig Berlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerű operettjeit. A századeleji operett egyik legkiválóbb képviselője, operettjeiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedő bécsi operett stílusát.
Lehár Ferenc 1870. április 30-án, éjfél előtt két órával született a révkomáromi Nádor utcában. Május 4-én megkapta a keresztségben a Ferenc Kristóf nevet, méghozzá az 50. sz. gyalogezred lelkészétől, hiszen apja ott volt katonakarmester. Az idősebb Franz észak-morva származású volt, ősei, ameddig követhetők, üvegesek voltak, de földműveléssel is foglalkoztak. Franz Lehár azonban a muzsikus pályát választotta és Sternbergben a városi karmester diákjaként megtanult hegedűn, gordonkán, bőgőn, kürtön klarinéton, trombitán és ütős hangszereken játszani. Egy ideig Sternbergben dolgozott mint városi zeneigazgató, majd az 1850-es évek második felében Bécsbe költözött, ahol a Theater an der Wien fuvolása lett. 1857-ben behívták katonának és amilyen gyorsan csak tudott beállt egy katonazenekarba, majd megpályázta az 50. gyalogezred megüresedett katonakarmesteri posztját. Az észak-olaszországi tartományokért vívott sikertelen háborúban való részvétele után 1868-ban áthelyezték a gyalogezreddel együtt Révkomáromba, ahol megismerkedett jövendőbeli feleségével. Neubrandt Krisztina a legendák szerint a város melletti cigánytáborban született, ez onnan ered, hogy a Cigányrét nevű külvárosban látta meg a napvilágot. Igmándról származó elmagyarosodott német kereskedőcsalád leánya volt, apja gyertyaöntéssel foglalkozott. 1866-ban ismerkedett össze Franz Lehárral majd 1869. május 4-én kötöttek házasságot, és a férfi szűkös legénylakásából átköltöztek a Nádor utcába, ahol aztán az ifjú Lehár Ferenc megszületett. A házasság szokatlan volt, hiszen az ifjú házasok nehezen értették meg egymást, tudniillik Franz keveset tudott magyarul, Krisztina pedig alig beszélt németül.

Lehár Ferenc nemzetisége sok vita tárgyát képezte és képezi napjainkban is: Komáromban született, Magyarországon. Anyanyelve is magyar volt, tizenkettedik életéve előtt más nyelven nem is beszélt. Osztráknak is tekintették mivel élete nagy részét Bécsben illetve Bad Ischlben töltötte. A Lehár-család neve valószínűleg a német Leonhard név rövidített formája, ami apja családjának morva ágáról származik.

Amire az ifjú Lehár kétéves lett, megszületett Eduárd nevű öccse, aki alig egy esztendő múlva meghalt. Ekkor a család már Pozsonyban élt, így szülővárosáról Lehár Ferencnek aligha maradtak emlékei. Mire ötesztendős lett, apját áthelyezték Sopronba. 1875-ben megszületett húga, Lehár Anna Mária, majd egy évre rá öccse, Lehár Antal. 1880-ban Budapestre költöztek, ahol apja beíratta a piarista gimnáziumba, otthon pedig megtanította zongorázni. Az apa megpróbálta beíratni az ifjú Ferencet a magyar főváros zeneiskoláiba, azonban fiatalsága miatt sehova sem vették fel. Megoldásként kínálkozott a bécsi internátus, ám az ottani felvétel akadálya az volt, hogy az ifjú Lehár nem beszélt németül. Ezt orvosolandó az apa elküldte Sternbergbe, ahol még élt apjának két testvére: János bácsi, az asztalosmester, illetve Antal bácsi, a városi zenekar karmestere. A német környezetben hamar elsajátította a nyelvet és Antal bácsi oldalán zenei tanulmányaival is gyorsan haladt előre. Mivel azonban a bécsi konzervatóriumba sem vettek fel 14 évnél fiatalabb növendékeket, a Lehár család úgy határozott, hogy a 12 éves Ferencet a prágai zenekonzervatóriumba íratja be.

Antonín DvořákAz ifjú Lehár 1882-ben került Prágába, ahol ismét végig kellett járnia az elemi iskolát, mivel ezúttal a cseh nyelvet nem beszélte. A zenekonzervatóriumban a hegedűt választotta fő tantárgyául, tanára Bennewitz professzor volt, az intézmény igazgatója. Zeneelméletet Josef Bohuslav Försternél tanult. Nyomorúságos körülmények között élt, hiszen a családjától kapott kosztpénz, csak részben fedezte szükségleteit. A helyzet 1884-ben változott meg, amikor apjának ezredét Prágába helyezték át. Erre az időre esnek Lehár első zeneszerzői próbálkozásai: néhány dal és egy szonáta. A konzervatóriumban ismerkedett meg Antonín Dvořákkal, aki a zeneszerzést tanította, és aki azt javasolta, hogy akassza szegre a hegedűjét és szentelje magát inkább a zeneszerzésnek. Ez azonban ellenkezett volna a konzervatórium szabályaival, így Lehár magánleckéket vett Zdeněk Fibich zeneszerzőtől. Amikor a konzervatórium igazgatója ezt kiderítette, választás elé állította Lehárt: vagy felhagy a magánórákkal, vagy távozik az intézményből. Mivel már csak egy éve maradt a tanulmányainak befejezéséig, Lehár a maradás mellett döntött. 1885-ben sikerült kiadót találnia (a bécsi Hofbauer cég) a G-dúrban komponált Sonate à l'Antique-jára. Apja ezt bemutatta Johannes Brahmsnak, aki elismerően nyilatkozott az ifjú tehetségről és szonátájáról. A felcseperedett Lehár Antalból apja szintén muzsikust akart faragni, ezért beíratta Ferenc mellé a konzervatóriumba. Antal azonban a katonai pálya iránt érdeklődött, majd amikor a család 1887-ben Bécsbe költözött, beiratkozott a reáliskolába, majd pedig 1889-ben a gyalogoskadét-iskolába. Így Ferenc 17 évesen ismét egyedül maradt Prágában. 1888. július 12-én került sor a vizsgahangversenyére a Rudolfinum nagytermében: Max Bruch 2. hegedűversenyét adta elő zenekari kísérettel. Az előadás sikere és a diploma megszerzése igazolták, hogy a Prágában eltöltött hat évet nem tékozolta el.

Fiatal hegedűsként mindenekelőtt állást kellett szereznie, ami nem volt könnyű, hiszen kezdő zenekari muzsikusokkal Dunát lehetett rekeszteni. Végül az elberfeldi (ma Wuppertal része) városi színházban sikerült elsőhegedűsi állást szereznie Ernst Gettkének köszönhetően, aki korábban a lipcsei színház igazgatója volt és őt bízták meg a helyi társulat megalakításával és a színház igazgatásával. Az év végére előléptették koncertmesterré. Az 1888-as esztendő végén apja hazahívta Bécsbe, mert zenekarában megüresedett egy szólista hely. Gettke csak azzal a feltétellel akarta elengedni, hogy talál maga helyett más zenészt, mivel azonban a rövid idő miatt ez nem sikerült, Lehár elszökött és ezzel szerződést szegett. A felelősségre vonástól az mentette meg, hogy besorozták. Az ifjú Lehár nagy sikerrel játszotta a hegedűszólamokat apja zenekarában, de egyszerű zenészként nem volt lehetősége jelentősebb művekkel találkozni, mint arra Elberfeldben lehetősége nyílt. Ebben az időszakban ismerkedett meg Leo Fallal, akit apja tanulóként a zenekarba íratott be. Az ifjú Ferenc a szüleivel lakott egy szűknek bizonyuló családi házban, de mivel a közötte és apja közti súrlódások egyre gyakoribbá váltak (valószínűleg azért, mert apja potenciális riválist látott fiában), mindössze kilenc hónap bécsi tartózkodás után úgy döntött, hogy megpróbál a saját lábán megélni. Elszegődött karmesternek a Losoncban állomásozó 25. gyalogezredhez. Ahhoz, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a losonci évek alatt volt igazán lehetősége, hiszen a zenekarnak nem volt túlságosan nagy repertoárja és keveset is próbáltak, így Lehár minden fennmaradó idejét a zeneszerzésnek szentelhette. Dalokat és indulókat (Fries ezredes induló, Pacor ezredes induló) írt és egyes darabjait sikerült is eladni a lipcsei Rüder és a bécsi Hofbauer kiadóházaknak.

1890-ben Bécshez csatolták az addigi elővárosokat és ezzel megszületett Nagy-Bécs. Ez volt a címe annak a keringőnek is, melyet Johann Strauss komponált és vezényelt 1891-ben a bécsi Práterben. Lehárt és egyik barátját kérték fel, hogy nyújtsák át a hatalmas babérkoszorút a zeneszerzőnek. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Lehár és Strauss találkoztak: a valcerkirály nyolc év múlva meghalt.

Az első színpadi mű megalkotására 1893-ban adódott lehetőség, amikor a Coburg-Gotha-i herceg díjat tűzött ki egy egyfelvonásos operára. A szövegkönyvet az ezred egyik főhadnagya írta. Lehár különösen ügyelt a romantikus történet hangszerelésére, azonban mindez nem volt elég a sikerhez. A Rodrigo nem nyerte el a díjat, sőt egy konfliktus miatt kénytelen volt távoznia Losoncból. Miután egy este zenekarával koncertet adott a tiszti kaszinóban, egy őrnagy felkérte egy hegedűszóló eljátszására, azonban ezt a késői órákra hivatkozva Lehár elutasította. Az őrnagy feljelentette az ezredesnél, aki bocsánatkérésre kérte fel a karmestert. Lehár azonban visszautasította és emiatt felmondtak neki.

Lehárnak nem kellett sok ideig új állásra várakoznia, 1894-ben elkerült a pólai tengerész-zenekarhoz, mely monarchia-szerte nagy népszerűségnek örvendett. Az első hangversenyén I. Ferenc József császár is jelen volt, és az előadás után a felség megüzente, hogy igen nagyon meg volt elégedve. Pólában ismerkedett meg Felix Falzarival, aki rávette, hogy írjanak közösen egy operát George Kennan Szibériáról szóló könyve alapján. Mivel időközben egy földközi-tengeri expedícióra kellett utaznia a tengerész-ezreddel, csak 1896 tavaszán nyílt lehetősége foglalkozni az operával. Így született meg a Kukuška. Lehár felmondta karmesteri állását és megpróbált kiadót illetve színházat találni darabjának bemutatására. Végül a lipcsei Városi Színház fogadta el a darabot. A bemutatóra 1896. november 27-én került sor. A bemutató utáni kritikák részben jók, részben visszafogottak voltak, de mindenként optimizmusra adtak okot a fiatal komponistának. A kritikák elsősorban azt rótták fel a darabnak, hogy zenéje túlságosan is hasonlít Mascagni Parasztbecsületére. A mű nem maradt műsoron, mindössze öt előadás után, néhány szólista megbetegedése miatt kénytelenek voltak levenni a műsorról.

Lehár visszatért Budapestre, ahol átvette nagybeteg apjától a bosznia-hercegovinai gyalogezred karmesteri állását. Idősebb Lehár 1898. február 7-én hunyt el.