Operett klub

Eisemann Mihály 1898-1966

15 éve | Kovács Istvánné Mária Magdolna | 0 hozzászólás

Eisemann Mihály

Paripáson, a németlakta bácskai faluban született 1898. június 19-én. A zene iránti rajongás nála is gyermekkorban kezdődött. Édesapja kántortanító volt, aki megtanította kottát olvasni, majd tíz éven keresztül zongoraleckéket adott gyermekének. Tizenhét évesen Varga Vilma, Liszt Ferenc egykori tanítványának növendéke lett.

Az érettségi után természetesen Budapesten folytatta tanulmányait. Párhuzamosan járt a Zeneakadémiára és a Jogi Egyetemre. Olyan mesterek tanították, mint Kodály Zoltán, Weiner Leó vagy Siklós Albert. A zeneszerzést Koessler professzortól tanulta, aki a diplomavizsgája előtt közölte Eisemannal, soha nem lesz belőle zeneszerző. Az ifjú tehetség elkeseredésében az Élelmezési Minisztériumban vállalt állást, az estéket pedig bárzongoristaként zongorázza végig. Az egyik ilyen helyre rendszeresen betért Harmath Imre is, a kor népszerű szövegírója. Felkeltette érdeklődését a tehetségesen zongorázó fiatalember. Írt néhány szöveget Eisemann muzsikájára, s rögtön az érdeklődés középpontjába kerültek. Az egyik sláger ugyanis nem más, mint a napjainkig unalomig ismert „Lesz maga juszt is az enyém…”, melyet 1927 óta fütyülnek az utcákon. A művészvilág azonnal lecsapott az eddig ismeretlen Eisemannra. Hamarosan már az Omnia Kabaréban és a Bethlen téri Színpadon éneklik szerzeményeit a kor sztárjai, Neményi Lili, Radó Sándor és Verbőczy Ila.

1929-ben már az első operettjét is bemutatják. A Szilágyi Lászlóval közösen írt revüoperett a Három mákvirág munkacímet kapta, ám a nagyközönség mint „Miss America” ismerte meg. A Fővárosi Operettszínház mindent kihozott az előadásból. Ötven táncos működött közre olyan színészek mellett, mint Kabos Gyula, Fejes Teri, Péchy Erzsi. Kabos ezzel az alakításával lett hírneves, ő énekelte az operett legnagyobb slágerét, a „Teve van egy pupu…” refrénben végződő dalt.

Eisemann még csak 28 esztendős volt, de már a világhír felé tartott. Szó szerint, hiszen a New York-i Ziegfeld Teather direktora még abban az évben bemutatja a „Miss Amerika”-t, leszerződtetve társulatához a komponistát. Hazatérve már tudatosan építi be a jazz elemeit a műveibe. Megalkotja az egyik legsikeresebb magyar filmvígjáték, a Hyppolit, a lakáj filmzenéjét, ontja a jobbnál-jobb dalokat és slágereket. 1932-ben mutatták be a Magyar Színházban az Egy csók és más semmi című produkciót, mely természetesen tomboló siker lett. A főszerepben Honthy Hanna és Törzs Jenő, a két komikusi szerepkörben Gombaszögi Ella és Kabos Gyula volt látható.
1934-ben dupla sikerrel nyűgözte le a publikumot. A cirkusz csillagait a Nagycirkuszban mutatta be a Vígszínház társulata, dublőrök nélkül, pazar színészi teljesítményekkel. A műlovarnőt Rökk Marika, a légtornászt Jávor Pál alakította. Az előadás az év szenzációja lett, csakúgy, mint a karácsony környékén bemutatott „Én és a kisöcsém”, melynek kettős szerepében Bársony Rózsi kacagtatta estéről-estére a nagyérdeműt. Egy évvel később már Fedák Sári alakításának tapsolhattak Pesten, aki az Ezüstmenyasszony című operett főszereplője volt, majd jött a Meseáruház 1936 áprilisában, Bársony Rózsival, Gombaszögi Ellával, Kabos Gyulával és Latabár Árpáddal.

1940-ben már javában dúlt a Világháború, Eisemann pedig a zenében keresett menedéket. Soha nem látott módon és tempóban kezdett el komponálni. Ebben az évben öt új operettjét is bemutatták, hatalmas sikerrel. A nézők is jobban szerették, ha elterelik a figyelmüket a frontról érkező hírekről.

Eisemann pedig mindent elkövetett, hogy elterelje a figyelmet. Legnagyobb slágerei éppen a háború alatt születtek. A Fiatalság-bolondságban Kiss Manyi először énekelte minden idők egyik legnépszerűbb magyar slágerét, a Jaj de jó a habos sütemény címűt. 1943-ban mutatták be a Fekete Péter című klasszikust, benne a címadó dallal (Fekete Péter, öcsém, te kis ügyefogyott), valamint a halhatatlan „Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány?” kezdetűvel, Kelemen Éva fantasztikus tolmácsolásában.

A háború befejeztével minden megváltozott. Az államosítások idején új operettek már nem készültek, a szocialista kultúrpolitika hallani sem akart a „giccsműfajról”. Mint oly sok kollégája, Eisemann is süllyesztőbe került. Ott folytatta, ahol elkezdte. Vendéglőkben, szórakozóhelyeken zongorázott, visszavonultan élt. Utolsó operettjét, a „Bástyasétány 77”-et 1958-ban mutatják be, parádés szereposztásban: Rátonyi Róbert, Zentay Anna, Somogyi Nusi, ifj. Latabár Árpád, Szabó Ernő, Pethes Ferenc.

Bár a „hozzáértők” továbbra is kitartanak a „kultúrgiccs” kifejezés mellett, a közönség máshogyan szavazott. A Bástyasétány hatalmas siker lett, itt mutatkozott meg igazán, mekkora igény lett volna az operettre. A vitát végül maga Kádár János döntötte el, aki az operett ügye mellé állt, így a színházak újra elkezdhették játszani a nagy klasszikusokat.

Eisemann neve mégis feledésbe merült. A slágereit rengeteg helyen előadták, de egész operettjeit nagyon kevés helyen játszották. A szűk szakmán kívül alig ismerték a nevét. 1966. február 15-én hunyt el, de a sajtó még a halálhírét sem közölte. Napjainkban talán újra visszakerül neve az őt megillető helyre a magyar színház- és filmtörténet krónikájában.

Címkék: eisemann mihály operett