A Cirkuszhercegnő Kálmán Imre egyik legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő mellett. Az örökzöld klasszikus a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Magyar Nemzeti Cirkusz közös produkciójaként kerül színre a Piac téren felállított cirkuszsátorban, cirkuszi artisták közreműködésével.

   A cirkusz világában játszódó szerelmi történet az arisztokrácia és a vándorcirkuszosok találkozásából szövődik. Egy kitagadott herceg, aki szerelmi bánatában egy vándorcirkuszhoz szegődik, hatalmas karriert fut be, és látványos produkciója szerte a világon nagy érdeklődést vált ki. Ezt az érdeklődést csak fokozza a titokzatos álarc, melyben veszélyes mutatványát előadja, s amelyet soha nem vet le, amíg a cirkusz közelében van. Természetes, hogy találkozik régi szerelmével, egy megözvegyült hercegnével, aki az intrikus nagyherceg fondorlatának áldozataként feleségül megy hozzá, nem sejtve, hogy újdonsült férje azonos a titokzatos Mr. X-szel, a cirkusz legendás műlovasával. Szerelem, csalódás, boldog egymásra találás - ahogy ezt egy igazi operettől elvárhatja az ember. S mindez egy igazi cirkuszi sátorban, úgy ahogy azt Kálmán Imre megírta. Nagyoperett kiállításban, de igazi cirkuszi számokkal fűszerezve, körítve, vagy éppen megfejelve. Reményeink szerint a közönség a felhőtlen szórakozáson túl tanúja lehet a színház és a cirkusz mostani találkozásából létrejött vadonatúj műfaj születésének...

   A Cirkuszhercegnő premierje a Theater an der Wienben volt 1926 tavaszán, és még ugyanabban az évben bemutatták a budapesti Király Színházban is, Lábass Juci és Nádor Jenő főszereplésével. Az akkor már rendkívüli hírnévnek örvendő szerző így írja le a mű keletkezésének körülményeit:

   ...egyszer a Práterben sétálgattunk Julius Brammer és Alfred Grünwald urakkal. Akkor azt mondtam: Hopp! van egy jó ötletem! Egy jó operettet kellene írnunk. Mindketten dühöngeni kezdtek, a librettisták ugyanis elfogadják a komponista legjobb vicceit, de mindig gyengeelméjű, igen csekély szellemi képességekkel rendelkező embernek tartják. Egyikőjük azt mondta: Az égre is, hol játszódjék ez az operett? - Hol? - Természetesen cirkuszban! Írtam már operetteket, amelyek a színházban, színház előtt, színház mögött játszódtak, most olyat szeretnék írni, amelyik egy cirkuszban játszódik. Brammer és Grünvald szinte egyszerre kiáltották: igen, ezt fogjuk csinálni, s az operett címe „Cirkuszhercegnő” lesz. Másnap - 1925. május 30. - Gasteinbe utaztunk, 1926. március 26-án pedig megvolt a premier. A Theater an der Wien-i, sikeres indítás - 300 előadás egyhuzamban - után az operett megkezdte győzedelmes útját...

   A mű Kálmán Imre tizenegyedik operettje, és hetedik olyan műve, amely itthon a Király Színházban debütált. Csak a hangszerelésén több mint hat hónapig dolgozott, és saját bevallása szerint a Cirkuszhercegnő fináléja a legnagyobb finálé, amelyet valaha is írt. A korízléssel lépést tartva ebben az operettjében újításként az egyes betétszámokhoz az eddigieknél rövidebb bevezetést komponált, hogy a közönség hamarabb jusson el a fődallamhoz.

Kálmán Imre 1882. október 24-én vagy 25-én született Siófokon. Ez a „vagy” nem a zenetörténészek hanyagsága miatt került a legendás zeneszerző életrajzába, hanem maga a Kálmán család is két pártra szakadt a születés napját illetően. Nyilván éjféltájt született, és így nehéz volt eldönteni, hogy még 24-én vagy már 25-én. Pályafutásáról így vallott:

   A zenével tizenöt éves koromban kezdtem foglalkozni. Addig hiába mutattam hajlandóságot és tehetséget a zene iránt, semmi áron nem akartam hozzáfogni a tanuláshoz, de aztán nagyobb erővel tört ki rajtam a zenetanulási vágy. Tizennyolc éves koromban a Zenekadémiára iratkoztam be, ahol Kösslernek lettem tanítványa és nála végeztem a zeneszerzés szakot. Debütálásom 1904-ben volt, amikor a Saturnalia című zenés költeményemet adták elő, majd a szimfonikusok előadták az Endre és Johanna című szimfonikus költeményemet.

   Amikor elvégeztem a Zeneakadémiát, és befejeztem jogi tanulmányaimat, akkor a Pesti Napló-nak lettem zenekritikusa. Öt évig írtam ebbe a lapba, és közben húsz műdalt szereztem, amelyekkel a főváros Nagy Ferencz József-díját nyertem meg. Kritikus koromban összeismerkedtem a színházi társaságokkal, és könnyedebb dolgokat írtam. Első ilyen volt a Fedák Sári szobalánya és a Mert a Berta nagy liba című kupléknak zenéje. Ekkor írtam Fényes Samunak a Pereszlényi juss című történelmi vígjátékhoz zenét, ez volt az első darabom, mely előadásra került – és meg is bukott. Mindössze hatszor adták elő.

   Első nagy sikerem a Tatárjárás-hoz kötődik, melyet 1908. február 22-én adtak elő a Vígszínházban, és amely azóta még mindig műsoron van. Száznál többször játszották eddig ezt a darabot számtalan országban, az előadások magyar, német, angol, orosz, dán, svéd, horvát, cseh, spanyol és más nyelven folynak. Bakonyi Károly írta a szöveget, akivel még több operettet írtunk, az egyik az Obsitos, a másik A kis király. Az első Bécsben ment sikerrel, a második – nos, a második megbukott, Budapesten a Népopera mutatta be halvány sikerrel, a Theater an der Wien is hamar túljutott rajta... pedig ez a legkedvesebb operettem. A kis király. Rossz időben került színre Olaszországban, Amerikában. Spanyolországban volt egyedül sikere, valamint Oroszországban, ahol a cenzura követelésére a szövegen enyhíteni kellett. Majd csak valahol egyszer színpadra kerül, méltó körülmények között az én legkedvesebb munkám. 1915 februárjában a Vígszínház a Zsuzsi kisasszony című darabomat mutatta be, ennek szövegét Martos Ferenc és Bródy Miksa írták. A darab Magyarországon kívül csak Amerikában került színre, ahol Miss Little Springtine címen játsszák a híres New York-i New Amsterdam Színházban.

Utolsó szakaszába érkezett a Cirkuszhercegnő próbafolyamata: eddig a cirkuszosok és a színészek külön-külön készültek a saját feladataikra, november másodikán azonban megkezdődnek a közös próbák. Színészek, táncosok, cirkuszi artisták és idomított állatok közös produkciójaként lesz látható Kálmán Imre nagyoperettje.

   – Táncos lányaink és szubrettünk már együtt ugrálnak a kötélen, művészeink saját feladataik mellett begyakorolták a cirkuszosokkal közös számaik rájuk eső részét is - vázolja a jelenlegi helyzetet Moravetz Levente rendező. - Az állatok megérkezése után derül ki, mennyire lesznek egymással megelégedve a „partnerek”, hiszen színészeinknek állatokkal közös produkcióik is lesznek. Már mindenki nagyon várja, milyen lesz elefánttal, tevével és lovakkal együtt szerepelni. A darabban látható cirkuszi mutatványokat közösen dolgoztuk ki a cirkusz igazgatójával: én elmondtam, mit szeretnék látni, ő pedig elmondta, ezek közül mit és hogyan lehet megvalósítani. Ezt követően készült el a Cirkuszhercegnő technikai forgatókönyve, majd megkezdtük a próbákat: mi itt a próbasátorban, ők pedig a turnéjuk aktuális helyszínén.

   – Mikor kezdődnek meg a közös próbák?

   – Október végén ér véget a Nemzeti Cirkusz idei turnéja, ezt követően sátrat bontanak és november másodikán ismét Fehérváron állítják fel a nagyobbik sátrukat, ahol összepasszítjuk a produkció cirkuszi és a színházi részeit. Olyan ez, mint a metróalagút: két irányból kezdjük el fúrni, és középen találkozunk. Reméljük, esetünkben nem lesz méteres eltérés az alagutak találkozásánál.

   – Egy klasszikus operett fontos része az élőben játszott zene, ami most többszöri kísérletezés után végül hiányozni fog a produkcióból...

   – Eddigi rendezéseim kilencven százaléka operett volt, és ez lesz az első, amelyben nem élőben játszik a zenekar... Ennek pénzügyi okai is vannak, de a legnagyobb gondunk az, hogy nem tudjuk úgy elhelyezni a zenekart, hogy ne zavarják a nézőket. Nem véletlenül találták ki a színházakban a zenekari árok intézményét, ahol a zenészek játszanak, és a színészekkel szemben álló karmester nekik is be tudja inteni a belépéseket. Itt azonban bárhol helyezzük el a zenészeket, a nézők egy része elől egyrészt takarják a színpadot, másrészt a velük szemben ülők túl hangos zenét kapnak, a mögöttük ülők meg túl halkat - a porondnak háttal álló karmester pedig nem tud kontaktust tartani a színészekkel. Nem véletlenül vannak a cirkuszi zenészek a manézsban a bejárat felett vagy a bejárat két oldalán elhelyezve... Mi is gondolkodtunk azon, hogy nem a 28 fős nagyzenekarral, hanem kisebb partival (16 vagy 14 zenésszel) visszük színre az operettet, de annak meg szegényes a hangzása. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy felvesszük a zenét a nagyzenekarral, és ezt már megfelelő módon ki tudjuk hangosítani a cirkuszban.

Stílusosan akár világszámnak is kikiálthatnánk azt, amire a Vörösmarty Színház és a Magyar Nemzeti Cirkusz készül: a Cirkuszhercegnő bemutatójával egy új műfaj, a cirkuszszínház alapjait kívánják lerakni.

   Közép-Európa legnagyobb utazó cirkusza, a Magyar Nemzeti Cirkusz szeptember elején vert sátrat Fehérváron. Jubileumi műsorukban színházunk művészei is közreműködtek: rövid kedvcsinálót adtak Kálmán Imre örökzöld művéből.

   – Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz Székesfehérvárott szerepelt – mondja az operett rendezője, Moravetz Levente. – Ez nekünk annyiban kapóra jött, hogy szerettünk volna egy kis ízelítőt adni a Cirkuszhercegnőből. Így aztán a Nemzeti Cirkusz produkcióján belül már volt egy olyan közös szám, amelyben a primadonnánk és a bonvivánunk énekel, de közben cirkuszi mutatvány zajlott.

   – Aztán a cirkusz elment, a sátor viszont itt maradt...

   – A próbasátor maradt itt, amely ugyanolyan méretű, mint amilyenben majd játszani fogunk. Ebben fogunk próbálni egészen a novemberi főpróba időszakáig, amikor is visszaérkezik a cirkusz és ismét felverik az „igazi” sátrat, amelyben majd közösen játszani fogunk – és amelyben a közönség élvezheti majd ezt a produkciót.

   – Amely egészen egyedülálló lesz, hiszen eddig kevesen vállalkoztak arra, hogy cirkuszban csináljanak színházat.

   – Voltak már olyan próbálkozások, hogy a Cirkuszhercegnőt cirkuszi sátorban játsszák el, de – tudomásom szerint – ezeknél az előadásoknál erőteljesen különvált a cirkusz és a színház. Vagyis „egyszerűen” cirkuszi sátorban játszották el az operettet, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy színházi darabot szabadtéri körülmények, például várromok között adnak elő. Mi annyival szeretnénk többet adni, hogy a színházi és a cirkuszi előadást megpróbáljuk úgy vegyíteni, hogy a két, eredetileg különálló műfaj szerves egységként egy harmadik műfajt hozzon létre: a cirkuszszínházat, vagy ha tetszik, a színházcirkuszt.

   – A kör alakú néző- és játéktér szokatlan lehet a hagyományos színházhoz szokott színészeknek és nézőknek – bár, ha meggondoljuk, a színjátszás a görög amfiteátrumokból indult el...

   – Pontosan erről van szó: a régi színházi gyökerekhez nyúlunk vissza, amikor amfiteátrumszerűen játszik a színész – sőt, még egy kicsit erőteljesebben, hiszen ha megnézzük Epidauroszban az ókori színházat, ott a játékteret nem ölelte át teljesen a nézőtér. A cirkuszban azonban majdnem bezárul a kör, hiszen csak a cirkuszi járások hasadnak ki a nézőtérből...

   – És ez így marad a Cirkuszhercegnőnél is?

   – Igen, így marad. Ezért a színészeknek egy újfajta stílust, játékmódot kell megtanulniuk – és ugyanúgy a rendezőnek is. Mert nekem van ugyan egy elképzelésem, de mivel elődeim ezt az utat még nem taposták ki, nekünk magunknak kell végigjárni. Szerintem én tudom, hogyan működik ez a dolog – ám a puding próbája az evés: majd a végén derül ki, találnak-e azok a poénok, amelyek teljesen pontosan ki voltak számítva annak idején. Mert ezek a szerzők rettenetesen tudták ezt a műfajt: pengék a poénok és az érzelmek is pontosan „robbannak fel” fel a színpadon. Csak ott a néző szemtől szemben volt a színésszel, itt meg elfordulva. Rengeteg mindennel kell megküzdenünk, de így lesz érdekes.

   – A díszlettervező hogyan fogadta a hírt, hogy cirkuszba kell díszletet terveznie?

   – Bényei Miklós, akivel már huszonéve dolgozom együtt (a darabjaim nyolcvan százalékának díszletét ő tervezte), éppen most tervezte át harmadszor a teljes díszletet. És nem azért, mert mi azt mondtuk neki, hogy „ezt ne”, hanem ő maga jött rá arra, hogy egy ideig működik a díszlet, aztán tovább már nem...

   – Egy cirkuszba órási létszámú közönség fér be, ami szintén zavaró lehet...

   - Az imént említettem Epidauroszt, ahol 12 ezer ember társaságában voltam szerencsés előadást nézni, az Odipusz királyt - és irigyeltem az ottani színészeket, hogy 12 ezer ember ül velük szemben, mint egy jó focimeccsen... Az 1500 személyes sátorban mi csak 1200 fős közönséggel számolhatunk egy-egy előadáson, hogy minden néző élvezhesse a cirkuszszínházat.

   – Ahol a cirkuszi attrakciókat is elsősorban a színház társulatának tagjai mutatják be...

   – A színészek és táncosok már augusztus óta tanulják a cirkuszi mutatványokat, lejárnak a Nemzeti Cirkusz sátrába, ahol okítják őket – de ugyanígy a cirkuszosok is tanulják a darabot, a saját szerepüket. A legszebb vágyam az lenne (azon túl, hogy a közönség jól érezze magát a produkción), hogy a néző ne tudja megállapítani, ki a cirkuszos és ki a színész.